Találkozás, kapcsolat, közösség

Csókán Kothenc Éva vezetésével a helyi bogozók (hálós törzstag önkéntesek) találkozót szerveztek a Szentháromság római katolikus plébániatemplomban és a hittanteremben. Az esemény megvalósulását a Nemzeti Együttműködési Alap támogatta.
A találkozót nagy érdeklődés előzte meg, mivel a karizmatikus lelkiségi mozgalom két ismert, magyarországi személyisége Ft. Zsadányi József, a szentesi Jézus Szíve plébánosa és Török István Szegvárról volt az előadó. A megjelentek Csókáról és a Délvidék még 19 helységéből érkeztek, mintegy százan. A remény jubileumi évében járunk, ezért az előadások és tanítások is erről a témáról szóltak.
A program a bejelentkezés és köszöntés után a dicsőítő csoport szívet melengető énekeivel kezdődött, amelyeket sokan ismertünk és velük közösen énekeltünk. Az első előadást Ft. Zsadányi Józseftől hallottuk, aki a keresztény reményről beszélt teológiai megvilágításban. „A hit a remény alapja, a remény pedig a hit kiteljesülése; A remény a keresztény élet motivációja; A hit a meggyőződésünk, hogy Isten szeret minket, a remény pedig várakozás az Isten ígéretének beteljesülésére” – mondta többek között József atya. Előadásában kitért még néhány ó és újszövetségi, valamint huszadik századi személy reményének beteljesülésére (Ábrahám, Mózes, Péter és Pál apostolok, Pio atya...)
Rövid szünet után Török István tanítása következett. Ő személyes életpéldáival támasztotta alá az atya mondanivalóját. Beszélt a vágyainkról, amelyek a reménnyel kézen fogva járnak. A beteljesült vágyaink az öröm forrásai, a be nem teljesült vágyaink pedig mély sebeket ejtenek a lelkünkben. Ezeket a határtalan, az elvárásoktól mentes, önfeláldozó isteni szeret gyógyíthatja be. A Szentlélek megerősítő és gyógyító ereje képessé tesz bennünket arra, hogy életszentségre törekedjünk és Isten arcát beragyogtassuk a világba.
A kiscsoportos beszélgetésekben személyes, őszinte megszólalásokban arról beszéltünk, hogy milyen segítséget nyújtott számunkra a remény, amikor Jézusra hagyatkoztunk.
A lelki feltöltődés után a Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesületben elfogyasztottuk a finom ebédet, majd a templomban a közös és személyes közbenjáró ima vette kezdetét. Ez idő alatt szentgyónásra is volt alkalom, amelyet sokan nagy örömmel fogadtak.
A szentmisét Ft. Koncz Tibor, csókai plébános celebrálta Ft. Zsadányi József közreműködésével a Háló-találkozó résztvevőinek és a csókai híveknek. Tibor atya homíliájában felhívta figyelmünket az evangéliumban elhangzott új jézusi parancsra, amely szerint úgy kell szeretni egymást, mint ahogy Jézus szeret bennünket. Képesek kell legyünk mindent, még az életünket is odaadni egymásért. Ez nem olyan, mint a baráti szeretet, hanem mélyebb, viszonzást nem váró, megbocsájtó, önfeláldozó isteni szeretet. A Háló mozgalomnak pedig képletesen a pók szorgalmas munkáját és fáradhatatlan kitartását kívánta a további tevékenykedésében. A szentmisén a zenei szolgálatot a dicsőítő csapat teljesítette.
A jó hangulatú, nagy létszámú Háló találkozó lelkesítő gondolatokkal, a közeli Zentai Háló-találkozó reményében, csoportkép készítésével zárult.

Halmai Ági

További képek a Délvidéki Háló Fb oldalán >>

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!

Nov. 14-16: Délvidéki Háló-találkozó

Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

 2019 óta megjelent Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

Nem minden program saját szervezés
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk

S4 facebook oldala

terkep kicsi

S4 panorámakép

 

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2025.11.17. 8:30 és 11.19. 18:00 Gerinctorna

Gerinctorna hétfőn és szerdán
Polifoamot és törölközőt hozni kell
Bővebb információ:
Szabó Krisztina +36 30 950 6453
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2025.11.17. 16:30 Mindszentyről szabadon

Előzetes regisztrációt kérünk ITT! Önkéntes adományokat az S4 fenntartására köszönettel elfogadunk.

fb esemény >>

 

2025.11.18. 10:00-12:00 Kézműves kör

Kézműves kör Széplaki Marika vezetésével minden kedden

Írás a Mai Belváros 2018.október 18-i számában

 

2025.11.18. 17:30-19:30 Ösi örökségünk

Előadás-sorozat a magyarság múltjáról, különleges értékeiről
Sorozatszerkesztő: Szeibert András és Varga András

Szinyei Merse Pál csillagégövi jelképrendszere: Majális
Előadó:  Waszlawik László

Az érdeklődők távolról is csatlakozhatnak, ITT!

Bővebb információ: +36 20 264 3297, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2025.11.18. 19:00 Keddek a lelkednek - Gáspár Csaba - A mesterséges intelligencia hullámain

 Regisztráció és jegyvásárlás ITT! 

PálFeri.hu >>

 

2025.11.19. 17:30 Józsa Attila Tisztítótűz c. regényének bemutatója

részletek fb >>

 

2025.11.19. 19:30-20:30 Női tánckör szerdán

Minden nő számára, aki szeretné kipróbálni a hastánc alapjait. A tánc öröme által testi-lelki újjászületés, ősi női mozdulatokkal, jótékony hatású testgyakorlatokkal.
Ajánlott életkortól és testalkattól függetlenül minden nőnek.

 Részletek: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2025.11.19. 19:30-22:00 Szépszerével - moldvai táncház minden szerdán


Szépszerével.hu >>

Táncot tanít: Boros András

 

2025.11.20. 10:00-12:00 Szenior táncház minden csütörtökön

Táncot tanít: Boros András

 Részletek: +36 20 956 6734 borosmester @ gmail.com

 

2025.11.20.18:00 Kolta Galéria kiállításmegnyitó

A Kolta Galéria korábbi kiállításai >>

 

2025.11.20. 18:00 Szent Erzsébet kultusza Wartburgtól Marburgig - Horváth Zoltán György vetített képes előadása

 Részletek fb >>

 Ajánlott támogatás 1500 Ft

 

2025.11.21. 17:30 Dalkör mindenféle hangszerekkel

Részletek Fb >>

 

2025.11.24. 17:00 Az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozatának ismeretterjesztő filmklubja 9/10.

Sorozatszerkesztő: Dr. Kormos Ildikó
A vetítés után beszélgetés az alkotókkal.

Elveszett erdők (2021 72 perc, rendező Fehér Zoltán) Az erdő gazdag, rejtélyes élőhely, ahol minden faj – állat, növény vagy gomba – összeköttetésben van. Ma utak és lakóövezetek szabdalják, a fakitermelés nyomán teljes erdők tűnnek el. Ijesztő, hogy erdeinknek csak 2 százaléka öregebb 120 évesnél. Jöjjön hát egy érdekes időutazás, ahol a régmúltra és a hegyi erdők megmaradt életközösségeire csodálkozhat rá a néző, de szembesülhet a 21. századi a Kárpát-medencében rájuk leselkedő fenyegető veszélyekkel is. 

Ingyenes

Következő alkalom: dec. 1.

 

2025.11.24. 17:30 Népmeseelemezés

Szeibert András és Varga András meseelemző sorozata

Csörgei Anna

Az érdeklődők ZOOM-on keresztül is csatlakozhatnak
nincs szükség jelszóra, csak a linkre
Bővebb információ: +36 20 264 3297, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
A belépés ingyenes, adományokat az S4 fenntartására köszönettel elfogadunk

 

2025.11.25. 19:00 Jazz a Hálóban - Horváth Balázs Quartet

 Facebook részletek >>

 

2025.11.28. 18:00 Lengyel-magyar Kárpát-koszorú - zenés, táncos est


Lengyel népzenei koncert: Pawel Iwan és a Kapela Ozimkowicza Jarosławból (Konrad Ozimek - hegedű, Paweł Iwan - cimbalom, ének, Anna Iwan - cselló, ének, Michał Biel - dob)

Beszélgetés a közép-európai együttműködés perspektívairól

Lengyel táncok tanítása

Moldvai csángó körtáncok: Szépszerével együttes (Gyulai Farkas - hegedű, Sámsondi Kiss Gergely - koboz)

Paweł Iwan tavalyi S4-beli fellépéséről a Tarsoly 2024. augusztusi számának 5.oldalán olvashatunk
Meghívó a Folkrádió honlapján
Szervező: Szépszerével.hu 
Támogató:  Wacław Felczak Alapítvány
Önkéntes adományokat köszönettel elfogadunk
Bővebben Fb >>

 

2025.11.30. 17:00 Nádmesék XL. - kamarakoncert

A koncert alatt kézműves foglalkozás: kicsiknek és nagyoknak, Széplaki Marika vezetésével.
 

 

2025.12.01. 17:00 Az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozatának ismeretterjesztő filmklubja 10/10.

 

Kiállítások

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók