Találkozás, kapcsolat, közösség

„Minden forrásom belőled fakad” (Zsolt. 87,7)

Szeptember 21-én, egy verőfényes kora őszi napon, Adán, a Cseh Károly Általános Iskola központi épülete adott helyet a Délvidék 12 helységéből érkező 65 „hálósnak”. Találkozásunk ezúttal a következő évben Budapesten sorra kerülő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való előkészületek jegyében zajlott.
A résztvevők köszöntése után ft. Szakály József plébános tartott előadást erről a témáról, mintegy ráhangolva bennünket a már nem egész egy év múlva bekövetkező nagy eseményre, amikor is az egyház szíve 2020. szeptember 13-a és 20-a között a magyar fővárosban fog dobogni. Magyarországon először 1938-ban tartottak Eucharisztikus Kongresszust, melyen vidékünkről (pl. Zentáról, a Jézus Szíve plébániáról) is sokan vettek részt. A kongresszus himnusza a „Győzelemről énekeljen Napkelet és Napnyugat…” kezdetű ének volt. Több ezres gyónásokról és áldozásokról beszélt az atya (egy este több mint 120 ezer ember gyónt meg). A kijelölt stációs templomokban stációs miséket tartottak.
A Szentszék 3 éve döntött úgy, hogy 2020-ban ismét Budapest lesz a helyszíne ennek a jeles világegyházi eseménynek. Az előttünk álló kongresszus stációs helye a Hősök tere lesz, ott ahol 1991. augusztus 20-án II. János Pál pápa misézett. A nyitó szentmisét a Puskás Ferenc stadionban tartják, és elsőáldozások is lesznek. Idáig már több mint 3000 elsőáldozót regisztráltak. Szeptember 19-én, a szombat esti vigíliát szentségi körmenet követi virrasztással, majd szeptember 20-án, vasárnap kerül sor a záró szentmisére. Mivel az eucharisztiától elválaszthatatlan a kereszt, a kongresszus jelképe egy gyönyörű kereszt lett, egy fantasztikus ötvösmunka, az Árpád-házi szentek ereklyéivel.
Az oltáriszentség magunkhoz vételét, ezt a megismételhetetlen áldozatot minden szentmisén újra és újra átélhetjük. A találkozás az Úrral bennem is tüzet kell, hogy fellobbantson, a szentségi erő ennek következtében bennem is kell, hogy működjön. Ezért mondhatjuk azt, hogy az eucharisztiának missziós küldetése is van.
Nagyon alapos előadása végén az atya a kongresszussal kapcsolatban az internetes elérhetés lehetőségeit is elénk tárta, valamint nyomatatott szakirodalmat is ajánlott.
A délelőtti kiscsoportos beszélgetést szentségimádás és szentmise követte a Szentháromság plébániatemplomban. A napot kulturális program zárta, melyen a Vadvirág hagyományőrző egyesület tehetséges fiataljai mutatkoztak be hangszeres zenével és énekkel. Végül Halmai Tibor, a Délvidéki Háló vezetője gondolataival, a Háló előttünk álló programjainak ismertetésével zárult ez a nagyszerű nap, melyen ismét megtapasztalhattuk az együttlét örömét, valamint a szentmise alatt az oltáriszentség megismételhetetlen csodáját.
A találkozó Ada Község és a Budapesti Háló Egyesület támogatásával valósult meg.

Bálint Tünde beszámolója és képek a Nagybecskereki Egyházmegye honlapján >>

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!


A 2024.márciusi Tarsoly rövidesen olvasható papíron és az interneten

Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

1%

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

S4 facebook

terkep kicsi

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2024.04.02. 17:30-19:30 Ösi örökségünk

Előadás-sorozat a magyarság múltjáról, különleges értékeiről
Sorozatszerkesztő: Szeibert András
Az özönvizek balladája

Előadó: Tisza András
Az érdeklődők a Zoom-on keresztül virtuálisan is csatlakozhatnak

Nincs szükség távolról történő bejelentkezéshez a jelszóra, csak erre a linkre

 

2024.04.03. 18:00 Gerinctorna a Nemeshegyi teremben

Gerinctorna hétfőn és szerdán
Polifoamot és törölközőt hozni kell
Bővebb információ:
Szabó Krisztina +36 30 950 6453
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2024.04.03. 19:15-20:30 Női tánckör szerdán

Minden nő számára, aki szeretné kipróbálni a hastánc alapjait. A tánc öröme által testi-lelki újjászületés, ősi női mozdulatokkal, jótékony hatású testgyakorlatokkal.
Ajánlott életkortól és testalkattól függetlenül minden nőnek

Részletek fb >>

 

2024.04.03. 19:15-22:00 Szépszerével - moldvai és széki táncház minden generációnak szerdánként

Szerdánként 19:15-kor kezdünk

Táncot tanít: Boros András

 

2024.04.09. 19:00-21:30 147.Háló Jazz Klub


facebook esemény és részletek >>

Belépődíj 3000 Ft, nyugdíjas: 2500Ft, diák: 1500 Ft

Sorozatszerkesztő: Deseő Csaba

Eddigi klubestjeink >>

 

2024.04.10. 18:00-22:00 Lengyel-magyar baráti est - koncert, tánctanítás és csángó táncház

Egy kis ízelítő a Hajda-Bandától a youtube-n >>

 

2024.04.13. 19:00 Jazz bolero koncert


Belépő: 2000 Ft

 facebook esemény >>

 

2024.04.20. 17:00 Találkozó fiatalokkal

 

Kiállítások

A Kolta Galéria korábbi kiállításai >>

A kiállítás nyitva ápr. 4-ig,
hétköznap 14 és 18 óra között és az esti programok alatt látogatható

A Magyar Krónika írása a kiállításról >>

 A Hét Nap írása a kiállításról >>

Mohos Zsófia fb oldala >>

 

2024.áprilisi program - Dunatáj 30

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók