Találkozás, kapcsolat, közösség

A Vajdasági RTV Magyar Szerkesztőségének filmtudósítása


 A találkozóról a Vajdasági RTV Fesztelen c. ifjúsági műsorában

A szombati eseményen mintegy ötvenen voltak. Fúró Andor már ötödik alkalommal vett részt Háló találkozón: „Fontosnak tartom a közösségi létet, és a kapcsolatok, ismeretségek kialakítását. Úgy gondolom, hogy ezek gazdagítják az ember életét. Ezt várom a találkozótól: minél több ismeretséget, meg persze az előadásra is kíváncsi vagyok” – mondta.

A szervezők kiemelték, hogy a rendezvény lényege egy hármas találkozás: önmagunkkal, egymással és Istennel. Emellett arra buzdítják a fiatal résztvevőket, hogy a találkozón szerzett élményekkel gazdagítsák saját helyi közösségüket is.

A teljes cikk a Szabad Magyar Szó honlapján (B.L.) >>

Szabó Nóra fotói >>

Szabó Nóra írása a Magyar Szó Online portálon >>

Beszámoló az fb-n, képek Bera Laura (Ada) és Juhász Gábor (Satrinca) >>

Képes beszámoló a Magyar Kuríron >>

Képes beszámoló a Nagybecskereki Egyházmegye honlapján magyarul (Schön Bálint) >>

A beszámoló folytatása (Katona Sára, Tóth Teodóra, Eszes Kitti) >>

Képes beszámoló a Nagybecskereki Egyházmegye honlapján szerbül >>

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!

Tata FB kép kiv.jpg

A XVIII. Háló-tábor meghívója

Támogatóink:

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

S4 facebook

terkep kicsi

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2019.06.18. 19:30-22:00 Kertész Nótakör

Dél-alföldi muzsika a Tekerős Barátokkal

Egy hét múlva

 

2019.06.26. 18:00 T72 Részigazság klub

Éppen egy ilyen pápára volt szükségünk?!

Beszélgetés Hortobágyi Cirill pannonhalmi főapáttal kihívásokról, megújulásról és Ferenc pápáról

A beszélgetést Süveges Gergő vezeti

Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Kérjük, itt jelentkezzen: >>

Facebook esemény >>

A Háló és a 72 Tanítvány mozgalom közös rendezvénye

A korábbi klubestek videói visszanézhetők >>

 

2019.06.28. 19:00 Az Albinoni Kamarazenekar koncertje

A nagy érdeklődés miatt előzetes jelentkezést kérünk

Belépő: legalább 500 Ft/fő adomány, amelyet a Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 fenntartására fordítunk

 

2019.07.04. 19:30 Határon túli fiatalok találkozóhelye (HTFT)

A Budapesten tanuló és dolgozó külhoni fiatalok találkozója
általában a hónap első csütörtökén

A Kossuth Rádióban január 1-én a HTFT egyik szervezőjével elhangzott riport >>

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók