Találkozás, kapcsolat, közösség

2023. július 1-én, Zentán találkoztak újra a délvidéki hálósok. A mintegy 90 résztvevő a Délvidék 18 helységéből érkezett. A Háló találkozót a helyi bogozók szervezték a Zentán működő lelkiségi mozgalmak és kisközösségek vezetőivel karöltve. A szervezéshez nagy segítséget nyújtott msgr. Nagy József, a zentai Kis Szent Teréz plébánia plébánosa, aki a lelkiségi mozgalmak nagy támogatója.
Zenei áhítattal kísért szentségimádással kezdődött a rendezvény, amelyet Ft. Vreckó Ferenc, zentai plébános vezetett.
A találkozó indító gondolatait Nagy Jóska atyától hallhattuk. Ő a katolikus egyház keretén belül működő lelkiségi mozgalmak és kisközösségek, közöttük a Háló mozgalom megalakulásáról beszélt. A múlt században a Szentlélek indíttatására alakultak meg ezek a mozgalmak – mondta az atya, amelyek között van a Háló mozgalom is. A kilencvenes évek elején, Magyarországon a rendszerváltás előtt, a titokban működő lelkiségek-mozgalmak összekapcsolása, megismerése céljából indult útjára a Háló mozgalom, amely a Délvidékre is hamarosan átterjedt. Küldetése, hogy hordozza az egységet, mindenkit elfogadjon, aki a Krisztusi utat választja, és akiben a Szentlélek működik.
Ezután három lelkiségi mozgalom mutatkozott be és osztotta meg tanúságtételeit. A Karizmatikus közösség, a Kamiliánus családok közössége és a Virágzó kert közösség. Mind-mind értékes, a Szentlélek által sugallt, egyedi feladatokat vállal a rászorultak testi-lelki felkarolásában.
Ezután Baráth László, nyugalmazott klarinét tanár, tárogató művész mutatta be a magyar lélek hangszerét, amelyen kuruc dalokat és megzenésített Petőfi verseket adott elő.
A hangulatos közjáték után még három mozgalom tevékenységét ismerhettünk meg: a Fokoláré mozgalomét, az Emmánuel közösségét és a Házas Hétvége lelkiségi mozgalomét. A kiscsoportos beszélgetéseket a délutáni programban a Zentai Evangéliumi Egyház Dicsőítő zenekarának fellépése követte. A Zentai Háló-találkozó hálaadó szentmisével zárult, Ft. Vreckó Ferenc atya celebrálásával.
Lelkileg megerősödve, új lendülettel indultunk haza, hogy tovább folytassuk lelkiségi mozgalmainkban, plébániaközösségeinkben vállalt küldetésünket az egység jegyében.
A rendezvény megvalósítását a Nemzeti Együttműködési Alap támogatta.

Halmai Ágnes

Írás és képek a Nagybecskereki Egyházmegye honlapján >> 

 

„Nagyon jó mindaz, amit alkotott” (Ter 1,31) mottóval szervezte meg június 26. és 27. között az idei napközis táborát a Partiumi Háló Egyesület.
„Egyre nagyobb kihívás évről-évre megtalálni a ránk bízott gyerekek számára a megfelelő témát. Közös célunk, hogy az együtt töltött napok során mindenki olyan élményekkel gazdagodjon, amelyek a hétköznapokba visszatérve segítenek nekik megélni a keresztény értékeket. Ezért fontos, hogy miről és hogyan beszélgetünk velük. Idén egyfajta érzékenyítésre adott lehetőséget a választott mottó. Arra törekedtünk, hogy a felgyorsult, információsokasággal rendelkező világban megadassék a gyerekeknek, hogy megálljanak egy kicsit, és rácsodálkozzanak a minket körülvevő világra, saját magukra, embertársaikra”, magyarázta érdeklődésünkre válaszolva Konrád Csongor főszervező. Szerinte ugyanis nem lehet elégszer felismerni a teremtett világ csodáit. Ha pedig felismerjük, rácsodálkozunk, akkor elkezdjük magunkénak érezni, s ezáltal nő a felelősségérzetünk is, vagyis szeretnénk megőrizni és vigyázni rá. „Egyre több kezdeményezéssel találkozhatnak a gyerekek a környezetvédelem kapcsán, ami nagyon jó. Ha egy kicsit is megértenek (megértünk) valamit abból, hogy ez tulajdonképpen együttműködés a Jóistennel, akkor nyert ügyünk van. Bízhatunk benne, hogy 10 év múlva ők is hasonlóan fontosnak tartják a teremtésvédelmet. A lényeg, hogy legyen idő megérteni: Isten hív minket, hogy kapcsolódjunk be ilyen módon is a teremtett világ alkotói tevékenységébe”, fogalmazott.
Június 26-án, hétfőn kezdődött az idei napközis tábor. A sok csillogó szempár egyszerre tükrözött izgatottságot, lelkesedést, kíváncsiságot és örömöt is, hisz voltak, akik először jöttek a táborba, de néhányan már visszajáró táborozó is akadt. Öt kiscsoportra oszlott a közel 50 gyermek, és egy kis játékos ismerkedés után együtt vonultak a székesegyház kápolnájába a nyitómisére, melyet Kovács F. Zsolt atya mutatott be. A délután fénypontja a sportvetélkedő volt, ahova a csapatok már zászlóval, csapatkiáltással érkeztek megmérkőzni egymással. Szurkolástól és kacagástól volt hangos a Szent László Líceum sportterme. Kedden kirándulni mentek a Püspökfürdőn található kráterhez. Felsétáltak a kilátóba, az erdészháznál ebédeltek, majd a hullámfürdőben pancsoltak egy nagyot.
Szerda a csoportos tevékenységek napja volt, játék, beszélgetéssel. A teremtés történetéről hallhattak a gyermekek a foglalkozások során, majd Pék Sándor esperes a jó fa jó gyümölcséről és a rossz fa rossz gyümölcséről prédikált. Csütörtökön akadályversenyek zajlottak a Petőfi-parkban, péntek délelőtt pedig kézműves-foglalkozások a Szent László Líceumban, melynek a kápolnájában tartott szentmisével „zárta kapuit” a tábor.

Ciucur Losonczi Antonius

Írás és képek az erdon.ro hírportálon >>

Jó dolog az Urat dicsérni, nevednek, ó Fölséges, éneket zengeni;
reggel hirdetni irgalmadat, éjszaka meg hűségedet,
tízhúrú hárfával és lanttal, énekkel és muzsikával.
Tetteid, Uram, örömmel töltenek el,
Kezed művein ujjongok:
Mily fönségesek a tetteid, Uram,
s gondolataid nem lehet kifürkészni!  Zsolt. 92, 2-6

Szentjobbra utaztunk, Nagyvárad szomszédságába, férjemmel és gyerekeinkkel, 2023. június 16-án, ahol a lelkes szervezők egy örömteli, rugalmas, testet-lelket felüdítő két napos programmal és nagy szeretettel vártak, fogadtak.
A hétvége apropója a fiatal felnőttek második Kárpát-medencei találkozója volt, ahol szívünkbe engedhettük Anselm Grün szavait: „Csodák ott történnek, ahol az ember várni tud.”   Nagyon megszólított a találkozó mottója, programja, szívünkben legelső pillanattól ott volt az igen, de úgy látszott alakulni a hétköznapjaink forgataga, hogy nem tudunk részt venni ezen a találkozón. Végül a Jóisten kegyelméből és sok jóindulatú ember jóakaratából ott lehettünk Szentjobbon.
Erdélyből öt család, míg Felvidékről, Magyarországról és Partiumból egy-egy család, és néhány egyedülálló fiatal vett részt.
Pénteken a finom vacsora után Taizé-s imával, énekekkel csendesedtünk el, majd kötetlen beszélgetésekre, társasjátékozásra is sort keríthettünk.
Hálás vagyok a szombati tanításért, melyet Orosz István atyától hallhattunk ”Türelem és hála” témában. Szívemben hordozom és bízom benne a növekedést is megtapasztalhatom ezen gondolatok fényében: „a türelem annak az erénye aki úton van, a türelem annak a tulajdonsága, aki párbeszédet tud folytatni a saját korlátaival, a bűnbánat Szentsége, az erős emberek Szentsége, a próbatételt nem lehet ki spórolni az életből, Assisi Szt.Ferenc a szenvedést is hálával tudja kérni, azért vagyunk házasok, hogy egymást segítsük az üdvösségre vezető úton.” Mindezen gondolatok figyelme alatt kedves és szorgos kezek segítségével gyerekeink is tartalmasan időt tölthettek saját korosztályukkal.
Szombat délután Konrád Katalin segítségével evezhettünk a mélyre, ahol Kett módszerrel mélyen érintve tapasztalhattam, hogy a viharban ott vagyok- e Jézus lábainál? Tudom – e kérni az Úr Jézus elcsendesítő erejét? Hiszem – e győzelmét a vihar felett?
Volt lehetőség a felejthetetlen szülő-gyerek focizásra és a finom vacsora után tábortűz mellett a személyes találkozásokra, jó beszélgetésekre is.
Vasárnapi reggelünk is közös imával kezdődött, majd reggeli után kis séta keretében megismerhettük Szentjobb történetét. A záró szentmisén szívünkben és szavainkkal felajánlva közösen kértük Magyarország, Kárpátalja, Délvidék, Felvidék, Partium és Erdélyi testvéreinkre is a Jóisten oltalmazó szeretetét, a békét.
Különös üzenet számomra, hogy Jézus Szent Szíve és Mária Szeplőtelen Szíve ünnepén, a mi szívünket- lelkünket is simogató ajándékot is kaphattunk az ifj. Schön házaspártól, melyben többek között egy karkötő is volt az ICXC NIKA felirattal, melynek jelentése: Jézus Krisztus győz!
Kívánom és kérem veletek együtt, hogy megtapasztaljuk Jézus Krisztus győzelmét személyes, családi és Kárpát-medencei Hálós közösségünkben!
A Jóisten áldása, gondviselése legyen a szervező Konrád és Schön házaspárok életén és a mi életünkön is!

Csobot Gy. Adél

Képek a találkozóról >>

2023. június 10-én szervezték meg az önkéntesek Márki Ibolya bogozónk vezetésével az első padéi Háló-találkozót „Kérjetek és adjatok hálát az Úrnak mottóval”. A mintegy kilencven résztvevő érkezett Délvidék 17 helységéből.
A találkozó szentmisével kezdődött a Havas Boldogasszony plébániatemplomban, amelyet Ft. Hajdu Sándor padéi plébános celebrált. A kántori szolgálatot Jenován Flórián vállalta és a padéi énekesek mellett Csuzdi Eszter szóló énekes tette még szívhez szólóbbá a szentmisét.
A programok többi részének a Takáts Rafael Magyar Kultúrkör adott otthont. A Háló Mozgalom rövid bemutatása után meghívott előadónk Ft. Világos Miklós moholi plébános tartotta meg gondolatébresztő előadását „Erényes élet a XXI. században?” címmel. Miklós atya rámutatott arra, hogy a régmúlt századokban, mint például Szent Antal korában is nehéz volt erényes életet élni. Ez csak úgy lehetséges ma a XXI. században is, ha elmélyítjük hitünket, vagyis istenkapcsolatunkat. Ennek következménye lesz erényes életünk, amelyért következetesen és kitartóan kell küzdenünk, Szent Antal közbenjárását kérve. Az Úr lelkünket, mint a csiszolatlan gyémántot csiszolgatja nap mint nap, különböző megpróbáltatásokkal, nehézségekkel és betegségekkel. Fontos, hogy elfogadjuk és fel tudjuk ismerni később Isten akaratát egy-egy nehézség elmúlása után – mondta Miklós atya.
Az előadást kiscsoportos beszélgetés követte a témához kapcsolódó mély, személyes megosztásokkal.
Délután a Takáts Rafael Magyar Kultúrkör tevékenységéről hallhattunk Komáromi Róberttől, az egyesület elnökétől. Ezután a szakosztályok bemutatkozásával fejeződött be a gazdag kultúrprogram és egyben a találkozó is, amely mély nyomot hagyott a résztvevők lelkében ösztönözve bennünket arra, hogy erényes életre törekedve szeretetkapcsolatainkat tovább ápoljuk.
A rendezvény megvalósulását a Bethlen Gábor Alap Zrt. támogatta.

Halmai Ágnes

Írás és képek a Nagybecskereki Egyházmegye honlapján >> 

Írás, képek és videó a Pannontv.com  honlapján >> 


Külhoni magyar ismerőseink, barátaink felhívására  buzdít a Háló mozgalom:

Összetartozunk, számon tartalak, felhívlak!


103 éve történt! Nem felejtünk, de mit tehetünk?

A szétszakítás, a trianoni békediktátum évfordulóján, ezekben a napokban vegyük számba és szólítsuk meg anyanyelvünkön a határaink túloldalán, különösen a szórványban élő néhány barátunkat, ismerősünket!

Mindenképpen élő szóval tegyük: telefonáljunk, vagy használjuk az internetes lehetőségeket, közösségi felületeket.
A határtalan szeretet hangján fonjuk be a Kárpát-medencét, megerősítve kapcsolatainkat és nemzettársainkat.

Így, személyesen fejezzük ki egymásnak összetartozásunkat!

"...míg magyar szóra magyar szó felel!"

Kezdeményezésünkhöz a közösségi oldalunkon itt csatlakozhat: https://fb.me/e/tCzjjTbj

Hívj meg és hívj fel másokat - továbbküldéssel és megosztásokkal Te is segíts, hogy a Háló üzenete minél több emberhez eljusson!

Nagy örömmel vesszünk minden megosztást, meghívást, a sajtóban való híradást,
valamint civil szervezetek csatlakozását, együttműködését (ezek nevét közzétesszük)

Várjuk a visszajelzéseket, élményeket a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. drótposta címen, vagy a fenti esemény megjegyzés rovatában.

A katolikus Háló mozgalom 34 éve épít határokon átívelő, magyar-magyar közösségi kapcsolatokat a Kárpát-medencében, ökumenikus szellemiségben. https://halo.hu

Kezdeményezésünkben együttműködő partnerünk a Charta XXI. Egyesület, amely több éve szorgalmazza, hogy különösen a békediktátum aláírásának évfordulóján nyújtsunk kezet azon nemzettársaiknak, akiktől államhatár választ el. Fél éve indult a Fogadj szívedbe egy települést mozgalom amelyhez már több mint ezren csatlakoztak, és reményeink szerint erősíti a határokon átívelő ismereteket és kapcsolatokat.

20210604 plakat

Csatlakozó szervezetek:

 

 

110604 oszetartozunk ada

2011.06.04. A délvidéki Háló sátora Adán, az "Örvendj népem" keresztény fesztiválon


Médiamegjelenés (2022)



Előző évi felhívásaink és médiamegjelenéseink itt megtekinthetők: 2022, 2021, 2020, 2019, 2018

 


Pannon TV Hitünk c. műsora

Vajdasági RTV riportja

 

Pannon TV riportja

Beszámoló a Pannon TV  honlapján  >>

Az Ő képmására lettünk teremtve

2023. április 15-én, Temerinben, Délvidéki Ifjúsági Háló-találkozót szerveztek a délvidéki hálós ifi bogozók, amelyre ötvenhárman érkeztek, Vajdaság különböző helységeiből, de jöttek a Partiumból és a magyarországi előadóval ketten Magyarországról és Kárpátaljáról. A jól sikerült találkozóról két élménybeszámoló is érkezett.

Délvidéki Ifjúsági Háló-találkozó Temerin

Nagy izgalommal szálltam be reggel a kombiba április 15-én. Tudtam, hogy egy olyan eseményre visz majd a jármű, ami eddig kivétel nélkül mindig nagy hatással volt rám.
Már maga az utazás remek hangulatban telt. Mikor megérkeztünk Temerinbe szerető és tárt karok fogadtak minket. Hihetetlenül jó érzés volt találkozni a rég nem látott hálós barátaimmal, és ott folytatni a beszélgetést, ahol az utóbbi eseményen abbahagytuk. Az első programunk egy ismerkedős játék volt, ami közben rengeteget nevettünk, és igyekeztük megjegyezni a számunkra ismeretlen személyek nevét.
Ezt követte Orosz István atya előadása az önértékelésről. Azt hiszem, bátran kijelenthetem, hogy igen sok bölcsességet hallhattunk tőle, számos dologra felnyitotta a szemünket, és természetesen a nevetés sem maradt el. Az előadásának témáját ezután kiscsoportokban átbeszéltük.  Jó volt hallani a társaim véleményét, és hálás vagyok értük, amiért megnyíltak, és azért is, amiért meghallgattak engem.
A kiscsoportos beszélgetést egy kiadós ebéd követte. A közös ima után együtt elfogyasztottuk a finom fogásokat. A nap további részében műhelymunkákon vehettünk rész. Én Szöllősi Róbert előadására jelentkeztem, ami arról szólt, hogy hogyan látjuk magunkat, másokat és egymást. Nem bántam meg, hogy ide iratkoztam fel, hiszen nagyon tetszett a téma, és az, ahogyan az előadó kifejtette. Számos új információval gazdagodhattam. A barátaimtól hallottam, hogy ehhez hasonlóan a többi műhelymunka is fantasztikus volt. Azok közül az egyiket Micsik Béla tartotta az asszertív kommunikációról, a másikat pedig Kovács Csaba és Kovács Hargita arról, hogy hogyan őrizzük meg értékeinket a házasságban.
A következő program közös játék volt. Leginkább stratégiai és csapatösszerázó. A közösség ismét jókat szórakozott, és sikerült jobban megismernünk egymást. Ezután együtt átfáradtunk a templomba, ahol kezdetét vette a szentségimádás. Az atyától szívhez szóló prédikációt hallhattunk, a zenészek pedig varázslatos hangulatot varázsoltak körénk, és  kimondhatatlan érzés fogott el, miközben kézen fogva, együtt elmondtuk a Mi Atyánkot. A szertartást egy újabb kiscsoportos beszélgetés követte. Itt leginkább humoros játékokat játszottunk, és mindenki elmesélte, hogy milyen érzésekkel tér majd haza a hosszú nap után.
A programsorozatból nem maradt más, mint a vacsora, és végül a búcsúzás. Azt hiszem, mondanom sem kell, milyen nehéz volt elköszönni azoktól a barátoktól, akiket akár hónapok múltán láthatok újra a nagy távolság miatt. Ahogy körbenéztem az arcokon leginkább mosolyt láttam, viszont a szemekben meg-megjelentek a könnyek. Varázslatos élmény volt számomra ez az egy nap, és érzem, több napra van szükségem ahhoz, hogy feldolgozhassam. Az ilyen alkalmak bizonyítják azt, hogy a Háló találkozó sokkal több egy szimpla eseménynél. Általa kialakíthatok életre szóló barátságokat, tanulhatok magamról és másokról, és nem utolsó sorban, fejleszthetem, és építhetem Istennel való kapcsolatom.

Terhes Virág – Zenta

A Háló találkozó margójára

Az első HÁLÓ találkozóm 2023. április 15-én volt. Az eseményt az egyik szervező, Szakács Emese ajánlotta. A program szervezése közben kerestek olyan fiatalt, aki tud valamilyen hangszeren játszani, hogy a liturgikus énekeket biztosítani tudja. Én voltam az egyik, aki erre a feladatra vállalkozott. Ez nyomatékosította azt a döntésem, hogy részt vegyek a találkozón.
A napot egy ismerkedős játékkal indítottuk. A lényege az volt, hogy egy táblázatba fel voltak sorolva emberi tulajdonságok, szokások, és rájuk megfelelő fiatalt kellett keresni. Ha egy oszlopban vagy egy sorban minden tulajdonságra találtunk valakit, akkor vége lett a játéknak. Ezután következett Orosz István görög katolikus pap előadása, melynek témája az önbecsülés volt. A lényeg az volt, hogy szeressük és el tudjuk fogadni saját magunkat, de emellett szeressük embertársainkat is. Az atya egy egyszerű ábrával szemléltette előadásának lényegét. Az egyén és a közösség közé a matematikai kisebb jelet tette, amit azt jelenti, hogy a többi embert helyezzük magunk elé, szeressük őket, és ezt mind Isten segítségével, Rajta keresztül tegyük.
A kiscsoportos beszélgetéseken az előadáson feltett kérdésekről kellett beszélgetnünk, de csoporton belül bárki ajánlhatott témát. Magát az előadást nehéz volt felfogni és egyből utána beszélni is róla, mert sok elgondolkodtató mondat, példa hangzott el rajta. Ennek ellenére értékes és érdekes vélemények és gondolatok születtek róla. A beszélgetések mellett voltak még játékok. Ezek közül kiemelném azt, amikor bekötött szemmel kellett a fiatalok egyik csoportjának egy kört, a másiknak pedig egy háromszöget alkotnia. Több-kevesebb sikerrel, de teljesíteni tudtuk a feladatot, jót szórakoztunk rajta.
A szentségimádás következett. Ez remek alkalmat adott mindenkinek arra, hogy kicsit elmélyedjen a gondolataiban, elcsendesedjen, imádkozzon, és persze énekeljen. A liturgikus dalok zenei oldalát Györe Szabolccsal (cselló) és König Dáviddal (gitár) együtt szolgáltuk. A nap végén kaptunk vacsorát, miközben lehetett a többiekkel társalogni, ismerkedni. Zárásképpen egy olyan “játékot” játszottunk, hogy a kezünkre egy madzagot kellett kötnünk, majd egy olyan embernek fűzni rá gémkapcsot, akitől az egész napos program alatt kaptunk valamilyen útravalót vagy csak egyszerűen jól éreztük vele magunkat. A probléma a gémkapcsok mennyiségével volt, mivel sokan jártak úgy, hogy adtak volna még kapcsot, csak elfogyott.
Összefoglalásként elmondhatom, hogy egy gyönyörű és mély témával fűszerezett napon vagyok túl, ami biztos, hogy sokáig el fog gondolkodtatni, mivel az önbecsülés témája egy életre szól. Minden nap felmerül ez a probléma az emberekben. Nagyon sok impulzus ér minket, jó és rossz egyaránt. Ez az információ-tömeg, a sok stresszelés és behatás mellett kell az embernek az önbecsülését fejleszteni, és nem szabad engedni, hogy a külvilág eltorzítsa azt. Ami a program szervezettségét illeti, elégedett vagyok, különösen a sorrendjükkel. A játékok közül nekem szinte mindegyik új volt, ezért is tudtam élvezni. Ilyen játékokat, ha nagyon törném a fejem, akkor se tudnék kitalálni. Örülök, hogy egy szép napot tölthettem el a Háló keretein belül, és hogy új emberekkel tudtam találkozni.

Tóth Ádám - Ada

Írás és képek a Nagybecskereki Egyházmegye honlapján >> 

Képek FB >>      További képek >>

Ne engedd, hogy legyőzzön a rossz, inkább te győzd le a rosszat jóval

2023. március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony napján Háló-találkozót és egyben a Délvidéki bogozók találkozóját szervezték meg házigazdáink a csókai bogozói csapat Kothenc Éva vezetésével. A találkozó iránt nagy volt az érdeklődés, így több mint 130 résztvevő gyűlt össze a Szentháromság Római Katolikus plébánia hittantermében és kápolnájában, Délvidék 20 helységéből.
A meghívott előadónk Ft. Ellias Ohoiledwarin, verbita szerzetes, a szentmihályi plébánia kormányzója volt, aki „Ne engedd, hogy legyőzzön a rossz, inkább te győzd le a rosszat jóval” címmel tartotta meg gondolatébresztő bevezető előadását. Az atya rámutatott arra, hogy mindaz, ami világi felfogásunk szerint jó, csak relatív, mert nem tudjuk a következményeit. Az abszolút jót, amely az örök üdvösségre vezet, csak az az életút hozhatja el számunkra, melyet Isten törvényei szerint igyekszünk végigjárni. Ezt Isten kegyelmével, valamint őszinte imával, elcsendesedéssel és böjttel érhetjük el. Az előadás után kiscsoportos beszélgetések következtek, mély megosztásokkal, élettapasztalatokkal gazdagítva egymást.
A délutáni programban 20 bogozó jelenlétével megtartottuk a Délvidéki Háló bogozóinak találkozóját. Áttekintettük az elmúlt év megvalósított hálós eseményeit és pontosítottuk a 2023-as év elkövetkező találkozóinak időpontjait és helyszíneit. Bővebben megismerkedtünk a Kárpát-medencei Háló rendezvényeivel, mint amilyenek lesznek a Kárpát-medencei nyári családos Háló tábor és a Kárpát-medencei bogozók találkozója, amelyekre közös utazást szervezünk.
A bogozói találkozóval egyidejűleg választható programok folytak: gölöncsér műhely Csorba László gölöncsér kézműves vezetésével, énektanítás, és szentgyónás.
Gyümölcsoltó Boldogasszony lévén ünnepi szentmise következett a plébániatemplomban, amelyet Ft. Koncz Tibor, csókai plébános mutatott be. A zenei szolgálatot a Zentai dicsőítő csoport biztosította.
A szentmise után a találkozó a Művelődési és Oktatási Központ színháztermében gazdag kultúrműsorral folytatódott. Elsőként Schön György, a Kárpát-medencei Háló vezetőségi tagja magyar költők verseit zenésítette meg és adta elő gitár kísérettel, majd a Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület szakosztályai mutatkoztak be: a „Csillagfürt” citeracsoport Mihók Attila citeraszólistával, valamint a „Kékcinkék” irodalmi csoport képviselőjeként Balunovity Anna versmondó következett. A Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület „Csalogány” asszonykórusa, majd a II. Rákóczi Ferenc Magyar Művelődési Egyesület „Rákóczi férfikara” szórakoztatta az egybegyűlteket. A műsort a Móra Ferenc MME „Kistopogó” és „Topogó” néptánccsoportja zárta.
Ezután Halmai Tibor a Délvidéki Háló vezetője és a Kárpát-medencei Háló vezetőségi tagja megköszönte a szervező házigazdáknak a sok munkát, a fellépők közreműködését, valamint a helyi támogatók és a Nemzeti Együttműködési Alap hozzájárulását a rendezvény megvalósításához.
Nemzeti imánk eléneklésével zártuk a felejthetetlen Csókai Háló találkozót.

Halmai Ágnes

Halmai Ágnes írása és képek a Nagybecskereki Egyházmegye honlapján  >> 

A PannonTV  tudósítása  >> 

 

facebook esemény >>

Résztvevők:
Baranyai Gizella nemezműves;
Borosnyay Klára ötvösművész, a Szentpéteri József Ötvös Iparművészeti Stúdió vezetője;
Dávidné Szmelo Judit mézesbábos népi iparművész, szakoktató, a Mézeskalácsosok Szakmai Bizottságának elnöke;
Fehér Anna népi ékszerkészítő művész;
Fiser Józsefné Hímző, népi iparművész, 2012-ben Király Zsiga-díjas;
Jansen Marita aranyműves (Hévíz);
Kelemen Eszter Klára szerzetes, bőrműves népi iparművész, a Mesterségek Művészete 2012-es nagydíjasa, az Élő Népművészet pályázat arany és bronz érmese (2015);
Kovács Ildikó hímző népi iparművész, a VII.Magyar Gyapjúfesztivál I. helyezettje, a Hagyományok Háza pályázatán külön díjat nyert. Termékeinek új, és egyéni jellegét a Magyar Szabadalmi Hivatal is elismerte, 2013-ban formatervezési mintaoltalmi lajstromba vette őket;
Lőrinc Hajna selyemfestő művész, aki hernyóselyemre álmodik szépséges mintákat;
Markó Krisztina építészmérnök, kosárfonó, famegmunkáló, mintázó, porcelánöntő;
Milner Angéla mézesbábos, szakoktató, a Pest-Budai Népművészeti Egyesület aktív tagja;
Somogyi Dóra gyapjúfonó – és szövő művész;
Szabó Karola Szent László díjas szalmafonó népi iparművész (Győr);
Szilágyi Ildikó Tiffany üvegműves, oktató, gyógypedagógus;
Szombathy Márta gyermekruha-készítő mester, népi iparművész;
Szűcs Istvánné gyékényfonó népi iparművész;
Terényi Gyöngy bőrműves, iparművész, oktató;
Thomas Jansen keramikus, szobrász, fafaragó mester;
Tóth Ildikó kékfestő, 2014 óta titkára a Kisfalföldi Népművészet Egyesületének. 2016 óta a Győr-Moson-Sopron Megyei Iparkamara Hagyományos kézműves szakmai osztály elnöke. 2019-től a Népművészet Mestere. Állandó kiállítása van a New York-i Magyar Házban;
Török Zita réz- és textilművész, oktató;
Viasz Zoltán síp- és pásztorfurulya készítő népi iparművész

 

2023. március 3-5-ig Budapesten a Háló közösségi központban a már hagyományossá vált Háló Kibővített vezetőségi találkozóján mintegy ötvenen vettünk részt. A Kárpát-medencei Háló mozgalom hat régiójából, Magyarországról, Felvidékről, Partiumból, Kárpátaljáról, Erdélyből és Délvidékről érkeztek bogozók és régióvezetők. Mi a Délvidékről két személygépkocsival tízen jöttünk. A Kárpát-medencei közösségi központ munkatársainak szívélyes fogadtatása és vendéglátása után este 7 órától a Partiumi Háló vezetője, a Kárpát-medencei Háló vezetőségi tagja, Konrád Katalin segítségével hosszú utazásunkról interaktív, hangulatos, szemlélődő imával lelkileg is megérkeztünk. Az elszállásolásunkról a budapesti hálós barátaink gondoskodtak.
Szombaton következett a találkozó tevékeny együttgondolkodásra és tervezésre ösztönző része. A reggeli ráhangolódó imát Magyari Tímea, erdélyi ifi bogozó vezette, majd a házigazda moderátor, a Kárpát-medencei Háló vezetőségi tagjától, Szeibert Andrástól a tavalyi nyíregyházi bogozói találkozó összefoglalását hallhattuk. A következő programpont nagyon érdekes volt. A vezetők és bogozók eredményes tevékenységét biztosító bizalomról és az elkerülhetetlen konfliktusok kezeléséről, valamint annak módszeréről szólt. Ennek a témának a moderálását Schön Bálint vállalta. A kiscsoportos műhelymunka keretében is átbeszéltük a konfliktuskezelés lehetőségeit. A nehéz szellemi munka és ebéd után kötetlen találkozások folytak. Délután az ifi vezetők és bogozók lelkes tevékenységének és a 2023-as év programterveinek örülhettünk.
A Háló, mint nonprofit egyesület, eddig főleg pályázati támogatásokból tudta megvalósítani tevékenységét. Mivel a pályázati lehetőségek eléggé korlátozottak, ráébredtünk arra, hogy ezek mellett további működéséhez más anyagi forrásokat is keresnünk kell. Az adományszervezés mikéntjét az Icons cég szakemberei segítségével jártuk körül.Kiscsoportokban olyan frappáns, rövid jelmondatokat gyűjtöttünk a Hálóról, amellyel támogatásra serkenthetjük az adományozókat. Mindezt szerepjáték formájában is gyakoroltuk. Közös feladatunk az olyan személyek felkutatása, akik szívesen adományoznának a Háló részére, ha megismertetjük őket a Háló céljaival, eredményeivel és lelkiségével. A kiadós házias, otthonról hozott vacsora, majd az ezt követő Margitfalvy György által összeállított játékos kvíz felvillanyozta a hangulatot, elfeledtetve a mögöttünk levő tevékeny, de jóleső szellemi fáradtságot.
Vasárnap Halmai Tibor a Délvidéki Háló vezetője, a Kárpát-medencei Háló vezetőségi tagjának napindító imája után a Háló rövid pénzügyi beszámolója következett Szeibert András tolmácsolásában, majd a 2023-as évre tervezett Kárpát-medencei szintű rendezvények bemutatását Schön György a Kárpát-medencei Háló vezetőségi tagjától hallhattuk.Egy rövid, játékos, hangulatos és feladatvállalásra indító visszajelző kör után, amelyet Gaga Zsuzsa vezetett, a rendezvényt záró vasárnapi szentmisére került sor, amelyet Ft. Vreckó Ferenc, zentai plébános mutatott be a résztvevők és szállásadóink számára. Az egyetemes könyörgésekben a békéért és a Háló jövőjéért imádkoztunk, hálát adva az együttlétért, a szervezők és házigazdák tevékenységéért.

Halmai Ágnes

Halmai Ágnes írása és képek a Nagybecskereki Egyházmegye honlapján  >>

Képek Partiumi Háló fb >>

A muzslyai Emmausz Fiúkollégiumban tartották meg a Délvidéki Háló Közösség régiós találkozóját, amelyre mintegy 70 érdeklődő érkezett Vajdaság csaknem húsz településéről, de voltak budapesti részvevők is.
Pénteken szentmisével indították a rendezvényt, majd szentségimádásra került sor és zenei áhítat is volt, ezt Ellias Ohoiledwarin SVD atya vezette.
A találkozó második napján a 33 éves Háló mozgalomról értekezett Schön György, a Kárpát-medencei Háló vezetőségi tagja, azt követően pedig Nevelős Gábor jezsuita szerzetes, a budapesti Jezsuita Szent Ignác Kollégium rektora tartott előadást, mégpedig Imádság és munka a természetben címmel, illetve Átfogó ökológia Ferenc pápa szerint alcímmel, illetve a Teremtések könyvéből vett mottóval "művelje és őrizze". Az előadást kiscsoportos beszélgetések követték, amelyen a tagok a hallottakat fejtegették. A délután alkalmával választható programok voltak, a kézműves műhelyt Torjai Zita Katalin oktató vezette, míg a hangszerbemutatót Micsik Béla népművész tartotta.
Egy kultúrműsor zárta az estet, illetve a Háló-találkozót, amely keretében fellépett a Muzslai Petőfi Sándor MME-ből a citerazenekar és a Cickafark énekcsoport. 

Kónya-Kovács Otíilia írása  a Vajma.info-n  >>

3. oldal / 72

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!


A 2024.márciusi Tarsoly rövidesen olvasható papíron és az interneten

Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

1%

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

S4 facebook

terkep kicsi

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2024.04.02. 17:30-19:30 Ösi örökségünk

Előadás-sorozat a magyarság múltjáról, különleges értékeiről
Sorozatszerkesztő: Szeibert András
Az özönvizek balladája

Előadó: Tisza András
Az érdeklődők a Zoom-on keresztül virtuálisan is csatlakozhatnak

Nincs szükség távolról történő bejelentkezéshez a jelszóra, csak erre a linkre

 

2024.04.03. 19:15-20:30 Női tánckör szerdán

Minden nő számára, aki szeretné kipróbálni a hastánc alapjait. A tánc öröme által testi-lelki újjászületés, ősi női mozdulatokkal, jótékony hatású testgyakorlatokkal.
Ajánlott életkortól és testalkattól függetlenül minden nőnek

Részletek fb >>

 

2024.04.03. 19:15-22:00 Szépszerével - moldvai és széki táncház minden generációnak szerdánként

Szerdánként 19:15-kor kezdünk

Táncot tanít: Boros András

 

2024.04.09. 19:00-21:30 147.Háló Jazz Klub


facebook esemény és részletek >>

Belépődíj 3000 Ft, nyugdíjas: 2500Ft, diák: 1500 Ft

Sorozatszerkesztő: Deseő Csaba

Eddigi klubestjeink >>

 

Kiállítások

A Kolta Galéria korábbi kiállításai >>

A kiállítás nyitva ápr. 4-ig,
hétköznap 14 és 18 óra között és az esti programok alatt látogatható

A Magyar Krónika írása a kiállításról >>

 A Hét Nap írása a kiállításról >>

Mohos Zsófia fb oldala >>

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók