"A média szerepe és helye az életemben, a családomban és a tanúságtételemben" címmel hirdették meg szeptember 29-re az Ada – Mohol körzet egynapos Háló-találkozóját a helybéli bogozók. A találkozó színhelye az adai Nyugdíjas Otthon nagyterme volt, amely a mintegy 100 résztvevővel zsúfolásig megtelt.
Beszámoló és képek a Nagybecskereki Egyházmegye honlapján >>
Jónás atya által az előadásra elhozott un. Szent Damján kereszt másolata, aminek eredeti példánya Assisiben a Szent Klára Bazilikában látható
Hátul, a hegyek között lenn a völgyben a Málnapataki víztározó
Šoltýska (Újantalfalva)
Šoltýska határában a Rimaszombati Katolikus Kör vezetőségi tagjai várták a felvidéki hálósokat
Gyönyörű őszi időben találkoztunk az Ipoly turistaházban (Kokava Línia) szeptember 14-én pénteken. Az első délután az érkezések, örömteli üdvözlések ideje. Mindenki örül a másiknak, és bár az utazástól fáradtak vagyunk, mégis késő éjjelig tart a beszélgetés: ki hogy van, hogyan telt az elmúlt idő a legutóbbi találkozás óta.
Szombaton reggel aztán Kinga nővér vezetésével felzeng az ébresztő dal, és a bőséges reggeli után gyülekezünk az emeleten, az előadáshoz. A téma: A szeretet fáj (a). Mátraverebély-Szentkútról jött el hozzánk Bán Zsolt Jónás, ferences atya, hogy erről beszéljen nekünk. Dióhéjban az előadásának rövid összefoglalója: A szeretetet először a családban kapjuk, és a fájdalmát is először ott tapasztalhatjuk meg, a testvérünk megszületésekor.(Úgy érezhetjük, kevesebb szeretet jut nekünk..) Ilyenkor léphet fel a bizonyítás kényszere - ki kell érdemelnem a szeretetet. De a szeretetet nem befektetésként kell megélni – önfeledten kell szeretnünk! Soha nem azt nézve, nekünk mi a jó benne. Mikor az embernek gyermeke születik, már nem önmaga a fontos. Szétosztjuk, tovább adjuk amit kaptunk, szolgáljuk vele embertársainkat. Az embert a szeretet tanítja meg arra, hogy önmaga fölé tudjon emelkedni. A Világot nem megváltani, szeretni kell. Itt bemutatta nekünk az atya a keresztet, amit magával hozott - a szerető, üdvözítő Krisztussal, aki ölelésre tárja a karjait. Nem alternatíva, hanem parancs a szeretet. A magam körüli világot a szeretettel kelthetem életre. Testvérek vagyunk, egymásra szorulunk. A szükség nem a legerősebb kapocs, Istennek nincsen ránk szüksége, Ő szeret minket, és ez a kapocs a legerősebb. Ha valaki a szeretet útján jár, a jó Istenhez vezető úton van. A szeretetlenségre is egyetlen jó válasz van: a szeretet. Az előadás után a kiscsoportokban átbeszéltük az előadáson hallottakat. A mi kiscsoportunk az erdő melletti kis ház teraszán beszélgetett, és abban a szerencsében volt részünk, hogy egy őz is kimerészkedett a fák közül meghallgatni a véleményeket. Sajnos a foglalkozás végén szomorú hír érkezett - egy kedves erdélyi résztvevőnk édesapja elhunyt. Nagy megrendüléssel hallottuk, és megértettük, hogy azonnal hazaindul.
Ebéd után egy szép kirándulást tettünk a környező hegyekben. A kis falu – Šoltýska (Újantalfalva) gyönyörűen felújított templomához érkezve misét hallgattunk, majd visszasétáltunk a szállásunkhoz. Alternatív program volt a Mária jelenésekről a felvidéki Kósa Lőrinc testvérünk előadása, azoknak, akik nem vállalkozhattak a kirándulásra.
Este a füleki borászok borkóstolója adta meg az alaphangot. Jellemző volt a hangulatra, hogy Kinga nővér táncot tanított. Margitfalvy Gyuri közben vetítést rendezett az előadóban a Háló-táborról, a ház mellett pedig Vladimír Bahýl a távcsövét üzembe helyezve a csillagokról mesélt az érdeklődőknek. Késő éjjel tértünk nyugovóra.
Korán keltünk, mert a közeli falvakban szolgáló lengyel atyát, Zbigniew Sławeket vártuk háromnegyed hétre. Ő tartotta meg a misét, és ő nem szereti, ha valaki elkésik. A reggeli után Szeibert András foglalta össze a hétvégi témákat, kiegészítve a Háló Közösségre vonatkozó tudnivalókkal. A kiscsoportos foglalkozások témáját is ő adta meg, aminek az átbeszélésére sajnos csak egy óra maradt. A megadott kérdések a következőek voltak: 1. Ha összejövünk, mit imádkozunk? Miről beszélgetünk? Mit alkotunk meg? 2. Kinek tartjuk Jézust? 3. Minek tartjuk a Háló Közösséget? A kiscsoportos beszélgetéseken elhangzott válaszokat aztán az előadóban közösen megvitattuk. Végül köszönetet mondtunk a rendezőknek a nagyszerű rendezésért. A rendezők is megköszönték a részvételünket, valamint a segítőknek is megköszönték értékes munkájukat. András ismertette a következő hálós rendezvények időpontjait, majd elénekeltük a Himnuszt és a Boldogasszony anyánk éneket. A felvidéki találkozó ezzel zárult. A résztvevők öleléssel, csókkal búcsúztak egymástól, jó utat kívánva, és a mielőbbi találkozás reményében.
Széplaki Mária
Délvidékiek beszámolója a Nagybecskereki Egyházmegye honlapján >>
Fotók a Partiumi Háló fb oldalán >>
A találkozó támogatója
Ezen a találkozón, csakúgy mint a nyári táborban jelen volt Vladimír Bahýl szlovák csillagász, aki most is elhozta csillagászati távcsövét. A táborban sokan megszeretették a felvidékiek által a régiós napjukon bemutatott Vladot, aki nagy szeretettel és alázattal segített a kis gyerekektől kezdve az öregekig mindenkinek megfigyelni az eget. Ő bár magyarul sokat ért, de nehezen beszél nyelvünkön, viszont angolul, oroszul vagy németül (és persze a felvidékiekkel szlovákul) bárkivel szívesen szóba elegyedett, és invitált minket látogassunk el majd hozzá falusi házába.
A mostani találkozón alkalmam volt többször is hosszabban elbeszélgetni vele és megmutatta nekem távcsövével az Androméda-ködöt. A csillagok már kisgyerek korában érdekelték. Addig legeltethette a teheneket, ameddig meg nem jelent az égen az első csillag. Sorsdöntő élmény volt számára, amikor Stephen Ondrušek plébánosuk távcsövén meglátta a Szaturnusz gyűrűit. A Pozsonyi Egyetemen matematikát és fizikát tanult és lehetősége volt un. űrfizika szemináriumokon részt venni. Első munkahelye a Magas-Tátrában a Kőpataki-tónál levő obszervatórium volt. Télen csak jégmászó bakancsban tudott eljutni a munkahelyére. Egy idő után kénytelen volt feladni ezt a munkahelyét két okból. Az egyik, hogy Tátralomnicon egyszobás faházikóban laktak két kisgyerekkel, másik pedig az, hogy a mukahelyén tudták, hogy hívő ember és egyik főnöke megmondta, hogy így soha sem csinálhat karriert. Hívták egy gyárba dolgozni, 3 szobás lakáshoz juthatott. A gyárban programozóként dolgozott, amiből akkor még alig volt Szlovákiában. Ezek az évek arra is nagyon hasznosak voltak, hogy sok gyakorlati dolgot elsajátítson. A csillagászattal továbbra is olyan komolyan foglalkozott, hogy a nyolcvanas években több cikke jelent meg neves asztronómiai folyóiratokban. 1990-ben a Zólyomi Műszaki Egyetemen számítástechnikusként kapott állást. Rövidesen doktorált. Elkezdett tanítani és gyorsan egyre magasabb pozíciókba került. Tanított fizikát, programozást, valamint matematikai statisztikát. Az egyetemen a fák szerkezetének (repedések, rothadás, évgyűrűk) vizsgálatára tomográfot épített, ami azóta a szakmában általánosan elfogadott vizsgálati módszer lett. Ez hasonló algoritmussal dolgozik, mint a CT. A csillagászatban is használta ezt a módszert a kettős égitestek vizsgálatánál, az un. Doppler tomográfiánál, itt annyiban más a helyzet, hogy mi megfigyelők vagyunk nyugalomban, az égitestpáros mozog.
Az egyetem Fizika, Elektrotechnika és Alkalmazott Mechanika Tanszékének tanszék-vezetőhelyetteseként ment nyugdíjba. A csillagászatot nem hagyta abba. Falun lakik, házában saját csillagvizsgálót épített és azt unokájáról Júlia csillagvizsgálónak nevezte el. A fia mérnökként és informatikusként Genfben a CERN-ben (az Európai Részecske Kutató Intézetben) vezető beosztásban dolgozik. Hogy tanulhassa és gyakorolhassa a magyart nyelvet hallgatta az előadásokat, részt vett a kiscsoportos beszélgetésünkön. Elmondta két okból is szeretne magyarul jól tudni. Az egyik, tagja a Magyar Csillagászati Társaságnak, a másik pedig, szeretné eredetiben elolvasni Madách Ember tragédiáját. Róla nevezték el a 471109 katalógus jelű aszteroidát Vladobahýl kisbolygónak. Sok emberhez nem jut el a Szentírás, úgy kell élnünk, hogy életünk példa legyen, ezen keresztül juthassanak el az emberek a Szentíráshoz - mondta nekem Vlado az ő élete hitvallását.
Margitfalvy György
Szeptember elsején a nagybányai Krisztus Király templomban került sor a fent említett találkozóra. Csaknem százan gyűltünk össze. A helyieken kívül Felsőbányáról, Szatmárnémetiből, Nagykárolyból, Nagyszalontáról, Désről, Máramarosszigetről, Debrecenből, sőt még Csengerből és Hódmezővásárhelyről is érkeztek résztvevők. Nem csak katolikusok, hanem reformátusok és evangélikusok is megtisztelték jelenlétükkel a találkozót. A regisztráció során mindenki névre szóló kitűzőt és ez alkalomra Fux Mária által készített érmét kapott. Ezt követte egy rövid ismerkedés a plébánia udvarán, finom kávé és sütemények kíséretében. A nyítószentmisét Ft.Szmutku Róbert nagybányai esperes celebrálta a házigazdák ifjúsági kórusának gitáros kíséretével.
A szentmise után a főszervező és "főbogozó" Uglár Sándor köszöntötte a jelenlévőket és eligazítást kaptunk a találkozó programjait illetően. A találkozót megtisztelte jelenlétével Apjok Norbert - Máramaros megye parlamenti képviselője, s valamint Vida Noémi - városunk alpolgármester asszonya, akik kifejezték tiszteletüket a mükődő közösségekért, a programokért és sok sikert kivántak a talákozóhoz. Az első előadást Pakot Géza SJ. jezsuita atya, a szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Iskolaközpont spirituálisa, tartotta a találkozó mottójának: "Minden kegyelem!" -szellemében. Sokat gazdagodtunk lelkiekben a tartalmas előadást hallgatva. Az atyától mindenki megkapta ajándékba a jezsuita rend frissen megjelent "MIND" (Mindent Isten Nagyobb Dicsőségére) című kiadvány egy példányát. Rövid kávészünet után kiscsoportos (7-8 fős) beszélgetés következett, amelynek során a résztvevők jobban megismerhették egymást, figyelve a másik véleményére, élettapasztalásaira. Ebből is gazdagodtunk.Mivel már jó ideje követtük a programokat, meg is éheztünk. A jóízű, laktató ebédet a Krisztus Király plébánia Don Bosco közösségi termében költöttük el jó hangulatban. Ezután közös éneklésben vehettünk részt Cucuiat Attila kántor úr jóvoltából, aki még kánon-éneklésre is rávette a társaságot, méghozzá eredményesen. Különleges eseménynek számított a szemünk láttára felnőtt, hűséges ministráns és felolvasó, Mánc Csilla előadása, aki immár mint történész masterandus értekezett a nagybányai polgárok végrendelkezéseiről a XVIII. sz. második feléből. Élmény volt! A szatmárnémeti Barátság Nyugdíjas Klub alelnöke, Süveg György személyében fényképes bemutatót tartott a szatmári nyugdíjasok gazdag tevékenységéről, bizonyítva ezzel, hogy a nyugdíjazással korántsem ér véget az élet és az aktivitás, sőt. Az utolsó előadó a debreceni Varga Orsolya volt, aki immár második éve tevékenykedik Nagybányán a Petőfi Sándor ösztöndíjas program keretében, "Közösségben Jézussal - Közösségeim Jézussal" címmel. Végezetül a Háló szervezet legrégibb, leghűségesebb tagjairól emlékeztek meg a vezetők, őket bemutatva, és díjazva. (Név szerint: Süveg György - Szatmárnémetiből, Merk Gizella - Nagykárolyból és Erőss Endre - Nagybányáról) Sok kegyelemmel és élménnyel gazdagodva vettünk búcsút egymástól, megköszönve a szervezőknek, a házigazdánknak Ft.Hájtájer Istvánnak és nem utolsó sorban a találkozó fővédnőkének Msgr.Schönberger Jenő püspökünknek, a lelkiekben gazdag napot.
Tim Márta (Nagybánya)
Pálinkás Gabriella, valamint Fekete Csaba írása Nagybánya honlapján >>
Pongrác Panni (Máramarosi visszhang) felvétele 1.rész >>
Pongrác Panni (Máramarosi visszhang) felvétele 2.rész >>
"Nagykárolyiak a nagybányai Háló találkozón" - írás Nagykároly és vidéke honlapján >>
"Nagybányai polgárok végrendelkezései 1760-1780-ban" - Mánc Csilla előadása a találkozón >>
Már a tavalyi utáni napokban vártam a következő csapatösszerázó hétvégénket Tasnádszántóra. Nekem az idei jobban tetszett és elmondhatom, hogy rengeteg emlékkel gazdagodtam, amik örökre megmaradnak bennem. Sajnos (megint) nagyon hamar eltelt és szívesen maradtam volna még akár napokat is. Ezen a hétvégén olyan emberekkel is megbarátkoztam, akikkel addig szinte soha nem beszéltem. Még ugyan csak a második alkalommal voltam az ifisekkel ott, de mind a két alkalommal egy tényleg összerázó hétvége volt. Alig várom a következőt, és addig is megpróbálok menni minden Hálós rendezvényre székeket pakolni.
Kovács Aida
Leplezetlen szubjektivitás egy pszeudotörténész pszichéjéből:
Mint amikor a pislákoló tűzre olyan fát teszel, amely felszítja azt.
Volt egy ilyen érzésem a tasnádszántói találkozó/csapatépítés után.
A megfogalmazás pontos, esetemben, hiszen háromévnyi önkéntes kispadozás után tértem vissza azon emberek közé, akik még 2015-ben rendkívül intenzíven és erőteljesen éreztették velem, hogy a közösség – a magam módján – fontos része vagyok. Olyan emberek közé, akik nyílt –meleg pillantásokkal és az üdvözlő mosolyokban rejlő őszinteséggel fogadtak.
A kalandos megérkezést követő „tábor” tűz körbeülésében volt valami egészen hálós. Az, hogy szándékolatlanul is maradt egy hely, hamar a közösség érzetével töltött el. Lehet ezt, rendszeresíteni kellene, minden hálós programon: „+1 széket hozzatok, mert lehet valaki még beállít!”.
Az idő múlását most már le tudom követni az új szempárokon keresztül. Pedig csak 21 vagyok, de az a fránya 3 év… Megbújt az új szemek mögött a várakozás sokszínűsége: vajon vicces ez az ember, akit a régiek szeretettel fogadtak, vajon vannak jó sztorijai, vajon tud kedves lenni és sok más vajon!
De nem csak bennük. A találkozás után s alatt bennem is a vajon kérdések voltak 2/3-os többségben. Mely „vajon”-ok a feltevések melegágya. De mégis milyen érdekesek a saját feltevéseink, mennyivel többet mondanak el rólunk, mint akármi másról.
Az együtt töltött két nap. A „jó nekünk itt lenni” tapasztalata. Mind érdekes találkozások és súrlódások lehetősége. A kedvencem mégis ez, ahogy megmaradt: a magamban érzett düh egymás iránt, hogy nem hagysz éjjel 4-kor aludni a dumáddal s én engedem neked ezt.
Pillanatkép s kiragadott mondat a szabad ég alatt alvás előtt: „Fogd már be! Nem hallom a csillagokat!”.
Az együtt töltött szombat este: a mélyre evezés kihívása, hogy keresd meg a helyed a kapcsolataidban. Az őszinte s néha fájó szavak megértése és a hála meghallása, mely ott volt egytől egyig.
A vasárnap. A búcsúzás. De még nem mi. A pap a közösségétől. Egy bensőséges-érzékeny pillanat megtapasztalása, ahogy vetítik vissza a vászonra a fiatalok a legszebb pillanatokat. Tóth atya búcsúzik, a gyermekei akiket sajátjaként szeret pityeregnek, papi áthelyezés folyamatban. Fontos lecke: a felelősség egymás iránt, az öröm forrása is lehet, mert benne rejlik az egymásra való büszkeség lehetősége.Ilyen útravalóval kell haza indulni.
Majoros Péter
Települések, ahonnan a táborozók jöttek
A Martinus TV felvétele a nyító szentmiséről >>
A Martinus TV felvétele dr. Székely János előadásáról >>
A Martinus TV felvétele a táborról >>
Bejegyzés és képek dr. Székely János fb oldalán >>
"Kárpátaljaiak a Háló-táborban" - Kárpátalja.ma hírportál >>
Hálós ifik válogatott fényképalbuma a táborról >>
Képek a Partiumi Háló fb oldalán >>
Riport a Duna TV 2018.08.19.-i Kereszt-Tények műsorában >>
A Vépi Krónika írása a táborról >>
"Várszegi Asztrik mutatta be a záró szentmisét a Háló-táborban" - Vas megyei hírportál >>
Ez volt a tábor programfüzete >>
Megjegyzések a tábori programfüzethez:
1. A jazzkoncertet nem sikerült megszervezni, a Role együttes fellépése pedig a zenekar kisbuszának lerobbanása miatt a nem valósult meg.
2. A programfüzet a felnőtt altábor programjait tartalmazza, az ovis, a gyerek, a tini és az ifi altáborok programjai ettől eltértek.
Élménybeszámolók a táborból
Tini altáborból
Burány Ildi (Délvidék)
Minden Háló-tábor után úgy megyek haza, hogy az volt az eddigi legjobb. Aztán persze jön a következő, és valahogy mégis túlszárnyalja az előzőt. Most is ez történt.
Vannak dolgok, amelyekre számít az ember (mégis mindig az újdonság erejével hatnak), mint például az örömteli találkozások, az elmélyült beszélgetések, lelkesítő előadások, szórakoztató játékok… De nem csak ennyiből áll egy Háló tábor, hisz az emberek alakítják. És én itt a legjobb emberekkel találkoztam. Olyan barátokat szereztem, akiket furcsa mód sose ismertem, mégis hiányoltam, és akkora erőt kaptam, ami remélhetőleg elegendő lesz az elkövetkezendő egy évre.
Ifi altáborból
Magyari Tímea (Erdély)
A Háló-tábor kezdetén picit úgy éreztem magam, mint a tékozló fiú. A tékozló fiú is visszatért az édesapjához, ahogyan én is 5 év után a hálóba. Hihetetlen jó érzés volt számomra visszajönni és onnan folytatni ahonnan abbahagytam. Nagy örömmel töltött el az, amikor sok régi arccal újból találkozhattam és ugyanúgy beszéltünk, mint régen. Nagyon jó programok voltak, nagyon jó társasággal. A közös programokból a legjobban a bűnbánati est érintett meg. Számomra az volt a tábor csúcspontja, mivel sikerült közelebb kerülnöm az Úrhoz.
Én az ifi altáborba voltam. Két dolgot szeretnék kiemelni amit magammal hoztam éspedig az, hogy a kiscsoportunk annyira összerázódott, hogy nem csak a kiscsoport alatt voltunk együtt hanem szinte folyamatosan, őszintén és nyíltan tudtunk egymáshoz szólni, gátlások nélkül. A második dolog pedig a táncház. Külön köszönetet szeretnék mondani Tamásnak és Richárdnak azért, hogy a kezdőkkel pont olyan mértékben törődtek, mint a haladókkal és, hogy a lehető legjobban adták át a tudásukat.
Külön köszönet az altábor szervezőinek, hogy ilyen összetett, érdekes programokat tálalták ki számunkra. Köszönet a sok belefektetett energiáért, türelemért és támogatásért. Számomra ez volt az egyik legélménydúsabb tábor.
Kovács Zsuzsi (Felvidék)
Nagyon tetszettek az esti kis beszélgetések a barátokkal, akikkel nem találkozok minden nap. Eszter előadása nagyon sokat adott. A szombathelyi kirándulás és a pénteki bűnbánati nap, azon belül a délutáni ima tetszett a legjobban, amiben nem egy előre megírt szöveget mondtunk, hanem Bundi gondolataival elmélkedtünk. Nagyon nagy hatással volt rám.
Kopacz Bíborka (Erdély)
A 2018-as vépi Háló-tábor nekem a 4. táborom. Különleges volt számomra, mert most először kerülhettem az ifi altáborba, így például komolyabb témákról is szó esett, hol egy előadás kapcsán, hol egy kiscsoportos beszélgetés alatt. Sok elvárással érkeztem a táborba, vágytam egy kis feltöltődésre, beszélgetésekre, kapcsolatépítésre, találkozásokra, barátokkal és Istennel egyaránt, és úgy érzem, hogy az elvárásaimnak eleget tett a tábor, sőt néha még túl is szárnyalta. Amit mindenképpen kiemelnék a Háló-táborral kapcsolatban az a lehetőségek. Úgy gondolom itt bárkinek, korosztálytól függetlenül, bármire lehetősége van, s ez egy olyan tényező ami már kezdetektől megfogott a táborban. Amellett, hogy fejlődhettünk szellemileg (az előadások által), lelkileg (a beszélgetések, szentségimádás által), lehetőség van sportolni, játszani vagy akár művelődni is.
Lukács Zsolti (Partium)
Azt szeretem a Haló-táborokban, hogy az emberek nyitottak és a résztvevők számától függetlenül családias a hangulat. Örülök, hogy idén is el tudtam menni, sok jó embert ismerhettem meg és láthattam azokat a barátaimat, akikkel csak ritkán tudok találkozni. Teszettek az előadások és jó volt, hogy utána a kiscsoportos beszélgetések alatt meg tudtuk beszélni, hogy kinek mi a vélemenye az elhangzottakról. Remélem, hogy jövőre is lesz Haló-tábor és hogy ott tudok lenni.
Rejtő Regina (Partium)
Rengeteg dologra emlékszem szívesen vissza a táborbol, de legjobban mégis arra az "itthon vagyok" érzésre ami a tábor elsőnapján elöntött. Hiszen rengeteg ismerős kedves arcot láttam, és legyen bár sokadjára vagy először táborozó, megajándékozott egy mosolyal. Remek érzés volt végre ifi altáborosnak lenni. Az altáborból legkedvesebb emlékeim a kiscsoportos beszélgetések, Thúróczyné Kálmán Eszter előadásai és az utolsó napi kis előadásunk. Még mindig fülembe cseng az ének egy szakasza: "Arra születtünk, hogy napsugárba kapaszkodjunk, / Nem baj, hogy ha fáj, nem baj, hogy ha fáj". Talán ez az ami minket Kárpát-medencei fiatalokat a Hálóban igazán összeköt.
Hajdú Csengi (Erdély)
Nekem a Háló mindig a lelki feltöltődést, az új barátságokat jelentette. Mindezt megkaptam a Háló-táborban is. Úgy érzem, a tábor és az ottani emberek által közelebb kerültem Istenhez. Leginkább a szentségimádás az, amit kiemelnék. Nem egyedül mentem, de amikor odaértünk, mindenki magával foglalkozott, kicsit elmélyülhettünk magunkban. Nekem személy szerint nagyon jó volt, kicsit úgy éreztem, hogy letettem a terheimből, amiket egészen idáig magammal cipeltem.
Felnőtt altáborból
Margitfalvy György
A tábor témája a környezet, vagy ahogyan mi mondjuk a teremtett világ védelme, gondozása volt. A tábor egyik előadásában hangzott el "Hogyha szeretetből nem csinálunk nagyon gyorsan valamit, akkor legalább csináljunk valamit ijedtségből, mert különben nagy baj lesz. Ha nem tudunk szeretni, legalább féljünk. Azért visszakanyarodunk a szeretethez, de meg is ijedhetünk".
Tavaly ment el történelme során a legkeletebbre a Háló-tábor, Csíksomlyóra, az idén legnyugatabbra, a Vas megyei Vépre. Ennek ellenére, és nagy örömünkre, soha ilyen sokan nem jöttek el a táborunkba Kárpátaljáról, mint az idén. A tavalyi tábor újdonsága volt, hogy a Reformáció 500. évfordulója alkalmából nemcsak katolikus szentmise volt a táborban, hanem református istentisztelet is. Ez nemcsak a kerek jubileum miatt volt, hanem azért is, hogy református testvéreink ne csupán vendégnek érezzék magukat a táborban. Az idén ez a kezdeményezés folytatódott, ez volt a mi Reformáció 501-ünk. Újdonság volt az idei táborban, hogy volt külön kiscsoport harmincas-negyvenes egyedülállók számára. Figyeltünk arra is, hogy a hagyományos pénteki bűnbánati esten, ahol lehetőség van a gyónásra (dr. Székely János is eljött gyóntatni), lehetőség legyen arra is, hogy lelki problémákról lehessen beszélgetni képzett lelki gondozókkal. A táborlakók között bőven voltak ilyenek, katolikusok és reformátusok egyaránt.
A tábor szervezői sok segítséget kaptak a helyiektől, dr. Székely János szombathelyi megyéspüspöktől, Németh Tamás vépi plébánostól, Kovács Péter polgármestertől és a városka polgáraitól.
A tábor támogatója
Július 14-én 8 órakor gyülekeztünk a törökbecsei Szent Klára plébániatemplom udvarában, gyalogosok, biciklisek és személygépkocsin érkező zarándokok, mi, akik a 13. alkalommal meghirdetett aracsi zarándoklatra jelentkeztünk. A Délvidéki Háló törökbecsei bogozói Micsik Béla vezetésével évek óta megszervezik számunkra ezt a csodálatos zarándoklatot, hitünk és nemzeti múltunk szent templomához, az aracsi Pusztatemplomhoz.
Írás és képek a Nagybecskereki Egyházmegye honlapján >>
„Erdélybe kimenni olyan, mint otthonról hazamenni” – fogalmazott Endrődi-Mike Attila ösztöndíjas, a „Kilenc hónap a szórványban” címmel, június 26-án megrendezett kerekasztal beszélgetésen. A Háló Közösségi és Kulturális Központban a Petőfi Sándor Program fiatal ösztöndíjasai osztották meg a határon túli magyar szórványterületeken szerzett élményeiket és tapasztalataikat.
Mezőhegyi Gyula képes beszámolója a Polgárportálon >>
Új kötettel jelentkezett Halmosi Sándor, a Lao-ce szenvedélye című versgyűjtemény az Ünnepi Könyvhétre jelent meg. Szenvedélyről és csendről, elvonulásról és szellemi közösségről beszélgetett a költővel Laik Eszter a Háló Közösségi Központban, ahol néhány héttel korábban az Irodalmi Jelen díjait vehették át írók-költők-irodalmárok.
"A hála mint a fenntarthatósági fordulat alapja" címmel szervezett konferenciát a 72 Tanítvány Mozgalom a Párbeszéd Házába. A konferenciának a Háló társszervezője volt, a résztvevők között szép számmal voltak hálósok, ezért a konferenciát akár tekinthetjük egy sajátos budapesti Háló-találkozónak is.
A Magyar Kurír részletes képes beszámolója az eseményről >>
Margitfalvy György
Az Erdélyi Mária Út Egyesület kezdeményezésére harmadszor rendeztek szakrális maratont a keresztény értékekért, a békéért. Az eseményen részt vettek erdélyi hálósok is. Képek >>
