Találkozás, kapcsolat, közösség

Hittel erősítették a ?Háló"-fonást a klub tagjai Nagyböjt idején. Ha februárban a Háló katolikus szervezet farsangi vidám arcát mutatta, 2011. március 23.-án a nagybányai Szent József templomban tartott Háló klubbal vallásos arculatát tárta elénk.

Képek (U.S.) >>

A szent ének és ima után néhány meleg szóval Siklodi Olga szervező és Uglár Sándor bogozó köszöntötte az egybegyűlteket. A meghívott Ft.Czumbil Wilhelm káplán volt. Röviden beszélt arról, hogy nem akart semmiképpen pap lenni, de Isten másképp akarta a Szatmárnémeti születésű ifjú sorsát, és itt Nagybányán nagyon jól érzi magát. Elmélkedésének témája a Nagyböjtre való készület volt. A Nagyböjt nemcsak a testi, hanem a lelki tisztulás ideje is. Ilyenkor erősödnie kell a másik ember iránti szeretetnek, segítőkészségnek. Az ünnepre készülni kell, át kell adnia az embernek magát az imának. Ki kell kapcsolni a pörgő életet, és meg kell érezni, hogy Jézus értünk vállalta a szenvedést. Meg kell értsük, hogy Jézusért mi is kell vállaljuk a szenvedést, és minden nap fel kell vegyük, és hordozzuk a keresztünket. Ezért az egyik legnagyobb példaképünk Cirenei Simon lehet, aki segítette Jézust a keresztúton.
Böjti időszakban a Szentírást is jó olvasni, főleg az idevágó részleteket. Időt kell fordítsunk a lelkiismeret-vizsgálatra, és megtisztuljunk a gyónásban. Ebben a periódusban az önmegtagadást is kell gyakorolni. Ez például evésben, ivásban, mulatozásban történő mértéktartásban nyilvánulhat meg.
Böjtöléshez, gyónáshoz nem szomorúan kell menni, lemondás és csönd nélkül nem lehet Istenre figyelni ? mutatott rá a fiatal lelkész.
Az elmélkedés a körbeülők hozzászólásaival zárult. A hangulatot emelte a kör közepén elhelyezkedett díszítés, amelyet a Jézus vérét szimbolizáló vörös kendőből, és az azon elhelyezett égő gyertyákból rakott össze az ötletes szervező.
Az est imával, énekkel, és Butyka Ida Reményik Sándor: Csendes csodák című versének elszavalásával fejeződött be.
Köszönetet mondunk a szervezőknek és Czumbil Wilhelm tiszteletesnek ezért a másfél óráért, és azért, mert elmondhatjuk, hogy szürke hétköznapjainkban világító mécsesként fénylett ez a Háló Klub.

Varga Gábor

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!


Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

1%

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

S4 facebook oldala

terkep kicsi

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2024.04.19. 18:30 Dalkör pengetős és más hangszerekkel

Részletek fb >> 

 

2024.04.20. 17:00 Találkozó fiatalokkal

A felső korhatár 35 év. A részvétel feltétele az előzetes regisztráció.

regisztráció >>

Részletek fb >>

 

2024.04.22. 8:30 és 04.24. 18:00 Gerinctorna a Nemeshegyi teremben

Gerinctorna hétfőn és szerdán
Polifoamot és törölközőt hozni kell
Bővebb információ:
Szabó Krisztina +36 30 950 6453
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2024.04.22. 17:30 Népmeseelemezés

Szeibert András és Varga András meseelemző sorozata
János vitéz
Az érdeklődők ZOOM-on keresztül is csatlakozhatnak
Bővebb információ: +36 20 264 3297, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
A belépés ingyenes, adományokat az S4 fenntartására köszönettel elfogadunk

 

2024.04.23. 18:00 Lehet-e? fórum

Áldás, békesség, hitelesség

Szervező: Egyház és Társadalom, az EPMSZ és a MPR közéleti, online folyóirata

Vendégeink:

Hajdú Zoltán Levente lelkész Szólád, a Magyarországi Református Egyház Missziói Szolgálatának főigazgatója
Kuti József elnök lelkész Kecskemét

Moderátor: Kamarás István OJD
A belépés ingyenes, adományokat az S4 fenntartására örömmel elfogadunk

 

2024.04.24. 19:15-22:00 Szépszerével - moldvai és széki táncház minden generációnak szerdánként

Szerdánként 19:15-kor kezdünk

Szépszerével.hu >>

Táncot tanít: Boros András

Részletek fb >>

 

2024.04.24. 19:15-20:30 Női tánckör szerdán

Minden nő számára, aki szeretné kipróbálni a hastánc alapjait. A tánc öröme által testi-lelki újjászületés, ősi női mozdulatokkal, jótékony hatású testgyakorlatokkal.
Ajánlott életkortól és testalkattól függetlenül minden nőnek

Részletek fb >>

 

2024.04.25. 10:00-12:00 Szenior táncház

Táncot tanít: Boros András

 Részletek: +36 20 956 6734 borosmester @ gmail.com

 

2024.04.25 18:00 Bibliaiskola Ádám Miklós atyával 3/1

Részletek fb >>

 

2024.04.26. 18:00 Poór István filmjének vetítése

Belépés: ajánlott adomány: 1800 Ft. Helyfoglalás érkezési sorrendben

Részletek fb >>

 

2024.04.28. 17:00 Trió Amici - kamarakoncert indiai élménybeszámolóval

facebook esemény és részletek >>

 

2024.04.30. 10:00-12:00 Kézműves kör

Kézműves kör Széplaki Marika vezetésével minden páros kedden

Írás a Mai Belváros 2018.október 18-i számában

 

2024.04.30. 19:00 Keddek a lelkeknek - közösségi filmvetítés és beszélgetés

Ferenc pápa: A levél - üzenet a földünkért

 Jegyek az előadásra itt válthatók >>

PálFeri.hu >>

 

2024.áprilisi program - Dunatáj 30 vetítés hétfőnként

 

Kiállítások

A Kolta Galéria korábbi kiállításai >>

A kiállítás nyitva máj. 10-ig,
hétköznap 14 és 18 óra között és az esti programok alatt látogatható

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók