Találkozás, kapcsolat, közösség


Képek a csókai találkozóról >>


Zsúfolt, fárasztó és végigdolgozott négy nap után úgy döntöttem, hogy a pénteki napon ki sem dugom az orrom otthonról. Pici takarítás, főzés, de leginkább olvasás szerepelt a terveimben, ám 11 óra körül megszólalt a telefon és a sors ? Schön Gyuri hangján ? azt kérdezte tőlem: nincs kedved eljönni a csókai találkozóra? Abban a másodpercben elvesztette minden vonzerejét a csöndes otthoni magány. Fölvillantak előttem az ismert délvidéki arcok és éreztem szívemben a találkozások örömét. Ezzel az érzéssel és várakozással indultam útra harmadmagammal Csókára.

Bővebben...

Kedves Barátaink!

Hála Istennek az elmúlt ? nagyjából ? 20 évben akkorára terebélyesedtünk, hogy 2010-ben a vezetőség újabb személyeket hívott meg tagjai sorába és így a korábbi négy helyett hat tagú csapatot erősített meg a Háló Parlament egy bizalmi szavazáson, ügyeink kézben tartására.

Bővebben...

2010. július 18-án reggel kilenc órakor buszra szálltam 34 táborozni vágyóval és elindultunk Debrecen irányába a Vekeri tó felé, az idei Háló táborba. Délután fél ötre értünk oda. Először bejelentkeztünk, majd elkaptuk a víkendházunk kulcsát és beköltöztünk.

Bővebben...

Tamás Dániel esztergomi fiatalember a nyáron a Délvidéken járt és erről küldött beszámolót.

Egy ideigi cserkész voltam és ott tanultam egy érdekes játékot. Mi csak így hívtuk: a zenedoboz. Arról szólt, hogy olyan szavakat kellett gyűjteni, amelyek tartalmazzák a szolmizációs hangok valamelyikét. Például: répa, dominó, elefánt, kalász, stb. A játék nehezített változatában a játékvezető mondja a szavakat, és maguknak a játékosoknak kell kitalálni a szabályt, az alapján, hogy helyes és helytelen szavakat kapnak.
Feltettem magamnak a kérdés, hogy mi fér bele egy ?vajdasági kerékpártúra-dobozba". Ha kinyitom a fedelét, akkor a tetején ott lapul néhány burek, egy reggeli pohár joghurt, de ott találjuk a cirill betűket, melyeket Dani barátom a vonatút alatt próbált egy gyorstalpaló író-olvasó tanfolyamon elsajátítani inkább több mint kevesebb sikerrel. Aztán találhatunk ott egy-két üveg Jelent, Nikšićkót, és Lav sört, de mindemellett azért szerepel az alkoholmentes keserűcitromos Schweppes, ha már az egyikünk nem fogyaszt alkoholt. A dobozban van egy kombájn is, amit Dani Ürményházán kívülről, belülről alaposan áttanulmányozott, és megállapította, hogy ?ez egy kész kis gyár" és ?nagyszerű találmány". Hiába, városi gyerekek vagyunk... Ide sorolhatnánk még azt a kompakt naptejes dobozkát is, amelyet a második nap után már lelkesen kentünk magunkra, miután előző nap olyan jó színt vettünk fel, hogy azt egy-két szoláriumtöltelék is megirigyelhetné. Ha még a felszínen maradunk előbukkannak a dinár bakjegyek, amikkel lelkesen ismerkedtünk, és felrémlik még egy grapefruit is, amit Versecen a nagy melegben elfogyasztottunk, és amit Dani barátom tévedésből vett meg, mert narancsnak nézte. Nem szabad megfeledkeznünk a foci VB nyolcad- és negyeddöntőkről sem. Ezek vegyes érzelemmel töltenek el. Brazília kikapott Hollandiától, Németország pedig földbe gázolta Argentínát. Így utólag jobban helyére kerültek ezek az élmények. Ez az első réteg.
Ha lejjebb kotorászunk, akkor ott látható a szabadkai városháza, a péterváradi vár, a karlócai ortodox metropolita palotája és a karlócai béke temploma, a zimonyi Hunyadi-torony, különös tekintettel a kilátásra, de ide sorolhatnánk még a becskereki székesegyházat, vagy az aracsi pusztatemplomot is. A Jóisten úgy adta, hogy ezeket mind meg tudtuk nézni. Láthattuk, hogy a történelem folyamán az ember mennyi emléket hagy maga után. Volt lehetőségünk gyönyörködi a templomokban, egyéb épületekben. Van itt egy furcsa élmény is: Ladislav vezetése a péterváradi vár alagútrendszerében. Emellett nem lehet szó nélkül elmenni. Kívülről nézve nem történt más, csak egy szakállas, bozontos ember végigvezetett bennünket az alagútrendszerben és közben élvezte, hogy bohócot csinálhat belőlünk (inkább nem írom le, hogy ő milyen ékes magyar nyelven fogalmazta meg ugyanezt; nem igazán tűr nyomdafestéket). Azonban utólag számomra ez olyan volt, mint egy bátorságpróba, vagy egy kísérlet. Sohasem gondoltam, hogy egyszer az életben vaksötétben tapogatózva egy gumikacsa csipogását fogom követni, és ez lesz minden reményem, hogy valahogy kitalálok az alagútból. Újvidékről Belgrádba vonatoztunk. Mindkettőnket érdekelt a főváros, a nándorfehérvári vár, a Kalamegdan, és eleve mindaz, amit Belgrád jelent. Mifelénk még gyakran elhangzik, hogy délszláv háború és a főváros bombázása, ehhez képest szerintem a városközpontot igencsak helyrepofozták. Kezd egyre nyugatiasabb formát ölteni.
Még ennek a rétegnek a része a természet szépsége, a gyönyörű pusztaság Székelykeve és Pancsova között, a delibláti homokpuszta, ahol valóban kevés a homok, de annál izgalmasabb az erdei ?főút". Nagyszerű élmény 50 km távolból megpillantani Fruska Gorát, vagy Susara után az utunk legnagyobb emelkedőjén átküzdve magunkat egy pillantást vetni a Verseci-hegységre. Én alapvetően nem kedvelem az alföldi rónát (hegyek mellől származom), de ez a biciklizés megtaníttatta velem értékelni a síkvidéket is. Talán eddig tart a második réteg.
A doboz legalján szerepelnek az igazi motivációk. A kíváncsiság, mivel sohasem jártam még a Délvidéken. A biciklizésben rejlő kihívás, a távok legyőzése, a menekülés a vihar elől Kikindánál, ellenszél, hőség és a fizikai fáradtság. Ott vagytok Ti, akik befogadtatok és támogattatok. A veletek való beszélgetések révén messze többet megtudtunk a Délvidékről, mint bármely útikönyvből, továbbá létrejöttek, illetve erősödtek azok a személyes kapcsolatok, amelyek nélkül szegényebbek lennénk. Danival tekerés közben sokat beszélgettünk azokról a kérdésekről, amiket tőletek (elsősorban a Burány anyukától) kaptunk, a magunk számára is alkalom nyílott gondolkodni a magyarságról, identitásról és személyes jövőről. A magam részéről csak annyit mondhatok, hogy az a tény, hogy a saját családi környezetetekben találkozhattam veletek, barátaimmal (ez inkább a fiatalokhoz szól) nagyon sokat hozzátett ahhoz, hogy többet megértsek, észrevegyek belőletek. Itt említeném azt a hosszú, éjszakába nyúló vitát, amelyet Burány Gellérttel folytattunk a racionalizmusról és a szentimentalizmusról. Hihetetlen élmény volt, még ha nem is voltunk 100%-ig egy véleményen. A doboz legalján ott van még a HÁLÓ, aminek keretein belül kapcsolatba kerültem a Délvidékkel és veletek. Néhány évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna számomra, hogy biciklivel tekerek a Vajdaságban. A ti hívásotok és bátorításotok indított arra, hogy belevágjuk ebbe a kalandba.
A befejező rész a köszönetnyilvánításé. Mint írtam feljebb, nem mentem volna, ha nincs, aki unszoljon. De még az indíttatás is kevés lett volna, ha nem fogadtatok volna be minket. Igazából nem is tudom kifejezni, hogy mekkora hála van bennem, hogy szállást adtatok és segítettetek szállást találni (!). Az a pár jelképes apróság korántsem tudta visszaadni a segítségnyújtásotok valós értékét. Miattatok sohasem kellett aggódnunk, hogy éhen maradunk, sőt, furcsa kijelenteni, de szinte elhíztunk a túra végére. Öröm volt találkozni veletek, hallgatni a gondolataitokat, egy rövid időre az életetekbe bepillantást nyerni. Kívánok sok erőt a küzdelmeitekhez és nagy örömöket az életben! Mindent köszönünk, és a Jóisten számítsa be nektek a jóságotokat, amit tőletek kaptunk!
Ami még kimaradt: sajnos Szendrő várát nem tudtuk megnézni, Elemérre sem mentük el, mert a templomba nem tudtunk volna bejutni, Zenta is kimaradt, mert aznap az ellenszél miatt túl nagy kitérő lett volna. De nem búslakodom, mert így maradt valami, amit a legközelebbi portyánkra meghagytunk. Már csak egyetlen dologgal vagyok adós. A meghívással. Nagyon nagy szeretettel várunk benneteket Esztergomba, a mi városunkba, ide a Dunakanyar bejáratához! Ha úgy hozza az élet, hogy errefelé vetődtök (lehet tudatosan is jönni), mindenképpen szóljatok és gyertek el! Szívesen visszaadnánk azt a sok kedvességet és figyelmességet, amit nálatok kaptunk!
?Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat." (Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg)
Az idő, amit a Délvidéken veletek töltöttünk, fontossá tett titeket számunkra. Ezt köszönjük! Dani barátom feltétlenül ragaszkodott ahhoz, hogy a ?szerényebb névmemóriával rendelkező túrarésztvevők" kedvéért dokumentáljam a segítőket.
Köszönet illeti: Losonc Szilviát és családját Oromról, a Burány családot Újvidékről, a Bancsov családot Székelykevéről, Fehéréket Ürményházáról, Halmai Tibi bácsit és feleségét Muzslyáról, Tápai Robit Nagykikindáról. Külön köszönjük még: a szabadkai vezetést Losonc Szilvia barátnőjének (itt jön be a gyenge névmemória, úgy emlékszem, hogy Móninak hívták, elnézést, ha tévedek); Kiss Marinak, hogy egy egész napot aszalódott miattunk a nyári hőségben Nagybecskereken, mindezt csak azért, hogy beszélgessünk; és Schön Györgynek, aki tanácsaival, kapcsolataival, időt és energiát ránk áldozva az előkészületek oroszlánrészében segített.

Egy év után újra Háló találkozóra szólt a meghívó, melyen szerepelt a lényeg: ?A Háló mozgalom, katolikus, de nem kizáró, nyelve magyar, formája közösségi, hagyományőrző, helye a Kárpát-medence, útja Istenhez vezet."

Bővebben...

Idén tizedik alkalommal került sor a Háló mozgalom Kárpát-medencei táborára, melynek otthona a Debrecen melletti Dorcas üdülőtelep volt.

Bővebben...

A közel húsz éve működő egyesületet sokan ismerik és szeretik. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által jogilag jóváhagyott és támogatott szervezet célja a Kárpát-medencei katolikus közösségek közötti hídépítés. A Háló találkozási lehetőséget nyújt személyek, még inkább közösségek, különböző lelkiségek számára.

Bővebben...

Már négy éve hagyományosan július elején a délvidéki hálósok az aracsi pusztatemplomban hálós szentmisét és ezzel egybekötve találkozót szerveznek. Az idén az átázott és járhatatlan utak miatt kérdésessé vált a július 10-re tervezett találkozó megtartása. Mivel többen érdeklődtek az időpont felől, a szervezők Micsik Béla törökbecsei bogozó és Vince testvér elhatározták, hogy minden akadály ellenére lesz az idén is Hálós mise, csak a helyszín változik, Aracs helyett a törökbecsei Szent Klára plébánián tartják meg. Sikerült atyát is találni, aki vállalta a szentmise bemutatását, a bácsföldvári plébános Ft. Horváth László személyében. A szervezők nagy örömére néhány nappal a találkozó előtt a kúlai egyházi ifjúsági kórus és zenekar is bejelentkezett, hogy részt szeretnének venni a találkozón.

Bővebben...

A zernyesti Háló hétvége június 25-27. között zajlott. Csíkszeredából és környékéről, Udvarhelyről, Szentgyörgyről érkeztek a résztvevők, a szervezést a zernyesti es brassói hálósok vállaltak fel. Ahogyan Sebestyén Ottó lelkivezető mondta, nem hagyományos Háló találkozónak indult ez a találkozás, inkább kirándulásnak, amely alatt a résztvevők megismerhették Zernyestet és környékét. De ...

Bővebben...

56. oldal / 72

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!


Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

A 2024.márciusi Tarsoly rövidesen olvasható papíron és az interneten

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

1%

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

S4 facebook

terkep kicsi

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2024.04.02. 17:30-19:30 Ösi örökségünk

Előadás-sorozat a magyarság múltjáról, különleges értékeiről
Sorozatszerkesztő: Szeibert András
Az özönvizek balladája

Előadó: Tisza András
Az érdeklődők a Zoom-on keresztül virtuálisan is csatlakozhatnak

Nincs szükség távolról történő bejelentkezéshez a jelszóra, csak erre a linkre

 

2024.04.03. 19:15-22:00 Szépszerével - moldvai és széki táncház minden generációnak szerdánként

Szerdánként 19:15-kor kezdünk

Táncot tanít: Boros András

 

2024.04.09. 19:00-21:30 147.Háló Jazz Klub


facebook esemény és részletek >>

Belépődíj 3000 Ft, nyugdíjas: 2500Ft, diák: 1500 Ft

Sorozatszerkesztő: Deseő Csaba

Eddigi klubestjeink >>

 

Kiállítások

A Kolta Galéria korábbi kiállításai >>

A kiállítás nyitva ápr. 4-ig,
hétköznap 14 és 18 óra között és az esti programok alatt látogatható

A Magyar Krónika írása a kiállításról >>

 A Hét Nap írása a kiállításról >>

Mohos Zsófia fb oldala >>

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók