Találkozás, kapcsolat, közösség

További képek Fb  >>

2024. február 9-11. között került sor az idei kibővített vezetőségi találkozóra, Nyíregyházán. Több folyamat, változás kezdődött az utóbbi időben a Háló működésében. A hétvége egyik központi célja a vezetőség munkáját segítő különböző tematikájú munkacsoportok elindítása volt, ugyanakkor ez volt az első vezetőségi találkozó az új felállásban, így a Stratégiai és az Operatív vezetőség munkájába is bepillantást nyerhettünk. Természetesen a sok munka mellett most is volt alkotás, szórakozás, közös éneklés, beszélgetések, játék, nevetések és ölelések. Végül pedig együtt mentünk szentmisére, majd a mihamarabbi személyes és online viszontlátás reményében bízva búcsúztunk.

A találkozó november 3.-5. között valósult meg, a Zöldfás lelkigyakorlatos házban Domaszéken. 50-en vettünk részt. Bár ebből voltak páran, akik különféle okok miatt nem tudtak a találkozó teljes idején velünk lenni: később érkeztek, vagy éppen korábban hazamentek.
A fő előadást Dr. Thorday Attila atya tartotta, a műhelymunkákat: a Szabó házaspár (Gyergyó) – csendbontás témában; a Kovács házaspár (Nagyvárad) – Családi életre való nevelés témában; Ilyés Erika nővér (Budapest) – Ima, hit témában; Bagyinka Blanka (Szeged) – önismeret, önfejlesztés témában tartották. A kerekasztal beszélgetésen részt vettek: Szabó házaspár, ifj. Schön házaspár, Köllő Sándor atya és Ilyés Erika nővér. A moderátor szerepet pedig Kopacz Bíborka vállalta.
A vezetőségből Thuróczy Gyurit kértük fel megnyitni a találkozót és velünk is maradt szombat reggelig. A találkozón Szabó Lóri és Enikő több program levezetésében is segítettek, így ők velünk töltötték az egész hétvégét.
A Háló Ifi történelmében először valósítottunk meg egy olyan találkozót, ahol nem volt késés, nem kellett rendet tenni hangoskodás vagy más rendbontás miatt. A résztvevők jó hangulatban töltötték az idejüket, mint a programokon, mint szünetekben és a fakultatív foglalkozáson. Külön örömteli élmény, hogy voltak olyanok, akik sok mindenben segítettek. Külön dicséret a délvidéki csapatnak, ugyanis már péntek reggel megérkezett egy részük, hogy segítsék az előkészületeket.
A találkozó lelki feltöltődést nyújtott nem csak a résztvevők, de nekünk szervezők számára is. A szervezési munkák ellenére is részt tudtunk venni a programokon és átadni magunkat az eseménynek, külön kiemelve a dicsőítést, amit a Nagyváradról érkező ifi zenész banda tett felejthetetlenné. (Agnus zenekar)
A találkozó folyamán lehetőséget biztosítottunk fakultatív programokra, amiket jól ki is használtak a résztvevők, és mindenki megtalálta az érdeklődéséhez igazodó tevékenységet a sportfoglalkozások vagy a társasjátékozás keretein belül.
Vasárnap teljes létszámmal és a Nagyváradról érkező zenész csapattal csatlakoztunk a 11 órakor megrendezésre kerülő szentmiséhez, amelyet a helyiek nagy ámulattal és jókedvvel fogadtak. Bennünket is jó érzéssel töltött el, a Hálót képviselni, egy domaszéki nyilvános mise keretén belül. Alázatosan és nagy összetartásban volt jelen a közösség, ami pozitív képet alkotott a helyiek szemében ezekről a mai fiatalokról…

Szakács Emese szervező, Csonoplya



Életem egyik legjobb kiscsoportos beszélgetése

Ismét megszervezésre került egy hálós találkozó Domaszéken november 3-tól egészen 5-éig, aminek híre rögtön felkeltette a figyelmem. Nagyon rég voltam 3 napos találkozón, és rég láttam már hálós barátaim, így szinte rögtön jelentkeztem is az eseményre.
Hihetetlenül jó érzés volt ismét látni és megölelni a társaimat pénteken, már nagyon hiányoztak. Ami még nagyobb örömmel töltött el az az, hogy rengeteg új személy jött el a találkozóra, így az első közös programunk az egy ismerkedős játék volt. Rengeteget nevettünk, és egy csomó dolgot megtudhattunk a másikról. A napot egy gasztroesttel zártuk, ami nekem az egyik kedvenc programom a Hálón belül. Minden régió bemutathatta a saját környezetének jellegzetes ételeit és italait. Szombat reggel a reggeli ima és étkezés után Thorday Attila előadását hallgathattuk meg az „Ezek a mai fiatalok” címmel. Igen meglepő és tanulságos előadást tartott, amit egybekötött páros munkával is, így egymás gondolatait is megtudhattuk, ami nekem különösen tetszett. Ezután kiscsoportokba rendeződtünk, és körbejártunk minket foglalkoztató témákat. Szerintem ez volt életem egyik, ha nem a legjobb kiscsoportos beszélgetése. Nagyon befogadó és megértő volt mindenki, így nyugodt szívvel meg tudtam osztani a szívemet nyomó fájdalmaimat vagy épp az örömeimet.
Az ebéd után egy kerekasztal beszélgetés következett, amiben részt vett egy apáca, egy pap, egy fiatal és egy idős házaspár. A férfi és női szerepekről tanakodtak, és hihetetlen milyen izgalmas diskurzus alakult ki a teremben a vendégek és a hallgatóság között. Rengeteget nevethettünk, és tanulhattunk is egymástól. A délután másik lényeges programja a műhelymunka volt. Én az önismereti csoportba vettem részt, ahol rávilágítottunk arra, mik is a valódi céljaink az életben, hogyan látjuk a mi világunkat, és hogyan kezeljük a minket érő nehézségeket. Késő délután következett a vacsora, majd dicsőítő énekeket hallgathattunk együtt a templomban. Szebbnél szebb dalokat énekeltünk el együtt, ami olyan melegséggel öntötte el a szívem, hogy pár nap után is nehéz megfogalmaznom, pontosan mit is érezhettem. Az estét társasjátékozással és beszélgetésekkel zártuk, amiken azt hiszem, elmondhatom, hogy mindenki csodásan érezte magát. Sikerült ismét jókat nevetni, illetve jobban megismerni a másikunkat. Vasárnap reggeli után következett a szentmise. Az atya szívhez szóló prédikációt tartott, és ismét csodás dalokat énekelhettünk el közösen. Ezek után nem maradt más, csak a búcsúzás, és a hazautazás.
Ez a három nap hihetetlen, hogy milyen varázslatos hangulatba hozta a fiatal közösséget. Mindenkinek van nehézség az életében, folyton pörögnek a hétköznapok, és ez a csodás esemény tökéletes lehetőség volt arra, hogy letehessük a terheinket, amik napok óta nyomnak bennünket, és feltöltődhessünk egymás és Isten szeretetével. Ezért is szeretem a Hálót. Itt a barátságok kialakulnak, vagy épp még szorosabbá válnak, Istenhez közelebb kerülünk, a problémáink megoldásához megerősödünk, és sokat tanulhatunk egymásról és saját magunkról.


Terhes Virág, Zenta

Beszámolók és fotók a Nagybecskereki Egyházmegye honlapján >>

Jó dolog az Urat dicsérni, nevednek, ó Fölséges, éneket zengeni;
reggel hirdetni irgalmadat, éjszaka meg hűségedet,
tízhúrú hárfával és lanttal, énekkel és muzsikával.
Tetteid, Uram, örömmel töltenek el,
Kezed művein ujjongok:
Mily fönségesek a tetteid, Uram,
s gondolataid nem lehet kifürkészni!  Zsolt. 92, 2-6

Szentjobbra utaztunk, Nagyvárad szomszédságába, férjemmel és gyerekeinkkel, 2023. június 16-án, ahol a lelkes szervezők egy örömteli, rugalmas, testet-lelket felüdítő két napos programmal és nagy szeretettel vártak, fogadtak.
A hétvége apropója a fiatal felnőttek második Kárpát-medencei találkozója volt, ahol szívünkbe engedhettük Anselm Grün szavait: „Csodák ott történnek, ahol az ember várni tud.”   Nagyon megszólított a találkozó mottója, programja, szívünkben legelső pillanattól ott volt az igen, de úgy látszott alakulni a hétköznapjaink forgataga, hogy nem tudunk részt venni ezen a találkozón. Végül a Jóisten kegyelméből és sok jóindulatú ember jóakaratából ott lehettünk Szentjobbon.
Erdélyből öt család, míg Felvidékről, Magyarországról és Partiumból egy-egy család, és néhány egyedülálló fiatal vett részt.
Pénteken a finom vacsora után Taizé-s imával, énekekkel csendesedtünk el, majd kötetlen beszélgetésekre, társasjátékozásra is sort keríthettünk.
Hálás vagyok a szombati tanításért, melyet Orosz István atyától hallhattunk ”Türelem és hála” témában. Szívemben hordozom és bízom benne a növekedést is megtapasztalhatom ezen gondolatok fényében: „a türelem annak az erénye aki úton van, a türelem annak a tulajdonsága, aki párbeszédet tud folytatni a saját korlátaival, a bűnbánat Szentsége, az erős emberek Szentsége, a próbatételt nem lehet ki spórolni az életből, Assisi Szt.Ferenc a szenvedést is hálával tudja kérni, azért vagyunk házasok, hogy egymást segítsük az üdvösségre vezető úton.” Mindezen gondolatok figyelme alatt kedves és szorgos kezek segítségével gyerekeink is tartalmasan időt tölthettek saját korosztályukkal.
Szombat délután Konrád Katalin segítségével evezhettünk a mélyre, ahol Kett módszerrel mélyen érintve tapasztalhattam, hogy a viharban ott vagyok- e Jézus lábainál? Tudom – e kérni az Úr Jézus elcsendesítő erejét? Hiszem – e győzelmét a vihar felett?
Volt lehetőség a felejthetetlen szülő-gyerek focizásra és a finom vacsora után tábortűz mellett a személyes találkozásokra, jó beszélgetésekre is.
Vasárnapi reggelünk is közös imával kezdődött, majd reggeli után kis séta keretében megismerhettük Szentjobb történetét. A záró szentmisén szívünkben és szavainkkal felajánlva közösen kértük Magyarország, Kárpátalja, Délvidék, Felvidék, Partium és Erdélyi testvéreinkre is a Jóisten oltalmazó szeretetét, a békét.
Különös üzenet számomra, hogy Jézus Szent Szíve és Mária Szeplőtelen Szíve ünnepén, a mi szívünket- lelkünket is simogató ajándékot is kaphattunk az ifj. Schön házaspártól, melyben többek között egy karkötő is volt az ICXC NIKA felirattal, melynek jelentése: Jézus Krisztus győz!
Kívánom és kérem veletek együtt, hogy megtapasztaljuk Jézus Krisztus győzelmét személyes, családi és Kárpát-medencei Hálós közösségünkben!
A Jóisten áldása, gondviselése legyen a szervező Konrád és Schön házaspárok életén és a mi életünkön is!

Csobot Gy. Adél

Képek a találkozóról >>


Külhoni magyar ismerőseink, barátaink felhívására  buzdít a Háló mozgalom:

Összetartozunk, számon tartalak, felhívlak!


103 éve történt! Nem felejtünk, de mit tehetünk?

A szétszakítás, a trianoni békediktátum évfordulóján, ezekben a napokban vegyük számba és szólítsuk meg anyanyelvünkön a határaink túloldalán, különösen a szórványban élő néhány barátunkat, ismerősünket!

Mindenképpen élő szóval tegyük: telefonáljunk, vagy használjuk az internetes lehetőségeket, közösségi felületeket.
A határtalan szeretet hangján fonjuk be a Kárpát-medencét, megerősítve kapcsolatainkat és nemzettársainkat.

Így, személyesen fejezzük ki egymásnak összetartozásunkat!

"...míg magyar szóra magyar szó felel!"

Kezdeményezésünkhöz a közösségi oldalunkon itt csatlakozhat: https://fb.me/e/tCzjjTbj

Hívj meg és hívj fel másokat - továbbküldéssel és megosztásokkal Te is segíts, hogy a Háló üzenete minél több emberhez eljusson!

Nagy örömmel vesszünk minden megosztást, meghívást, a sajtóban való híradást,
valamint civil szervezetek csatlakozását, együttműködését (ezek nevét közzétesszük)

Várjuk a visszajelzéseket, élményeket a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. drótposta címen, vagy a fenti esemény megjegyzés rovatában.

A katolikus Háló mozgalom 34 éve épít határokon átívelő, magyar-magyar közösségi kapcsolatokat a Kárpát-medencében, ökumenikus szellemiségben. https://halo.hu

Kezdeményezésünkben együttműködő partnerünk a Charta XXI. Egyesület, amely több éve szorgalmazza, hogy különösen a békediktátum aláírásának évfordulóján nyújtsunk kezet azon nemzettársaiknak, akiktől államhatár választ el. Fél éve indult a Fogadj szívedbe egy települést mozgalom amelyhez már több mint ezren csatlakoztak, és reményeink szerint erősíti a határokon átívelő ismereteket és kapcsolatokat.

20210604 plakat

Csatlakozó szervezetek:

 

 

110604 oszetartozunk ada

2011.06.04. A délvidéki Háló sátora Adán, az "Örvendj népem" keresztény fesztiválon


Médiamegjelenés (2022)



Előző évi felhívásaink és médiamegjelenéseink itt megtekinthetők: 2022, 2021, 2020, 2019, 2018

 

2023. március 3-5-ig Budapesten a Háló közösségi központban a már hagyományossá vált Háló Kibővített vezetőségi találkozóján mintegy ötvenen vettünk részt. A Kárpát-medencei Háló mozgalom hat régiójából, Magyarországról, Felvidékről, Partiumból, Kárpátaljáról, Erdélyből és Délvidékről érkeztek bogozók és régióvezetők. Mi a Délvidékről két személygépkocsival tízen jöttünk. A Kárpát-medencei közösségi központ munkatársainak szívélyes fogadtatása és vendéglátása után este 7 órától a Partiumi Háló vezetője, a Kárpát-medencei Háló vezetőségi tagja, Konrád Katalin segítségével hosszú utazásunkról interaktív, hangulatos, szemlélődő imával lelkileg is megérkeztünk. Az elszállásolásunkról a budapesti hálós barátaink gondoskodtak.
Szombaton következett a találkozó tevékeny együttgondolkodásra és tervezésre ösztönző része. A reggeli ráhangolódó imát Magyari Tímea, erdélyi ifi bogozó vezette, majd a házigazda moderátor, a Kárpát-medencei Háló vezetőségi tagjától, Szeibert Andrástól a tavalyi nyíregyházi bogozói találkozó összefoglalását hallhattuk. A következő programpont nagyon érdekes volt. A vezetők és bogozók eredményes tevékenységét biztosító bizalomról és az elkerülhetetlen konfliktusok kezeléséről, valamint annak módszeréről szólt. Ennek a témának a moderálását Schön Bálint vállalta. A kiscsoportos műhelymunka keretében is átbeszéltük a konfliktuskezelés lehetőségeit. A nehéz szellemi munka és ebéd után kötetlen találkozások folytak. Délután az ifi vezetők és bogozók lelkes tevékenységének és a 2023-as év programterveinek örülhettünk.
A Háló, mint nonprofit egyesület, eddig főleg pályázati támogatásokból tudta megvalósítani tevékenységét. Mivel a pályázati lehetőségek eléggé korlátozottak, ráébredtünk arra, hogy ezek mellett további működéséhez más anyagi forrásokat is keresnünk kell. Az adományszervezés mikéntjét az Icons cég szakemberei segítségével jártuk körül.Kiscsoportokban olyan frappáns, rövid jelmondatokat gyűjtöttünk a Hálóról, amellyel támogatásra serkenthetjük az adományozókat. Mindezt szerepjáték formájában is gyakoroltuk. Közös feladatunk az olyan személyek felkutatása, akik szívesen adományoznának a Háló részére, ha megismertetjük őket a Háló céljaival, eredményeivel és lelkiségével. A kiadós házias, otthonról hozott vacsora, majd az ezt követő Margitfalvy György által összeállított játékos kvíz felvillanyozta a hangulatot, elfeledtetve a mögöttünk levő tevékeny, de jóleső szellemi fáradtságot.
Vasárnap Halmai Tibor a Délvidéki Háló vezetője, a Kárpát-medencei Háló vezetőségi tagjának napindító imája után a Háló rövid pénzügyi beszámolója következett Szeibert András tolmácsolásában, majd a 2023-as évre tervezett Kárpát-medencei szintű rendezvények bemutatását Schön György a Kárpát-medencei Háló vezetőségi tagjától hallhattuk.Egy rövid, játékos, hangulatos és feladatvállalásra indító visszajelző kör után, amelyet Gaga Zsuzsa vezetett, a rendezvényt záró vasárnapi szentmisére került sor, amelyet Ft. Vreckó Ferenc, zentai plébános mutatott be a résztvevők és szállásadóink számára. Az egyetemes könyörgésekben a békéért és a Háló jövőjéért imádkoztunk, hálát adva az együttlétért, a szervezők és házigazdák tevékenységéért.

Halmai Ágnes

Halmai Ágnes írása és képek a Nagybecskereki Egyházmegye honlapján  >>

Képek Partiumi Háló fb >>

November első napjaiban, a nyíregyházi borbányai egyházközség épületében lévő zarándokház nyújtott otthont a Háló közösség tagjainak. A bogozói találkozó hétvégéjén közel 50 személy gyűlt össze az egész Kárpát-medencéből azzal a céllal, hogy újra találkozhassanak, mélységes kapcsolatokat ápoljanak és közösen tervezzék a jövőt – fiatalok és idősebbek egyaránt.

Délvidékről hat helyiségből, tízen érkeztünk péntek este. Sok szeretettel és finom vacsorával vártak bennünket a már megérkezett bogozók. Aznap a közös játékon, az újra találkozás örömén és a beszélgetésen volt a hangsúly. Másnap reggeli után egy igen mélységes, kreatív és módszeres közösségépítő tréning várt ránk a budapesti Icons Hungary cég szakmai trénereinek, Környei Imrének és Fedor Györgynek köszönhetően. A csapatépítő foglalkozások és a kiscsoportos beszélgetések hozzájárultak ahhoz, hogy korosztálykülönbséget nem érezve, őszintén és nyitottan lelkesíteni tudjuk egymást az egységre és a jövőbeli kihívásokra. Az este folyamán korosztályonként csoportosultunk – a fiatalok (ifik), a fiatal felnőttek, illetve az idősebbek – hogy a saját jövőképünket tudjuk átbeszélni az újonnan szerzett tapasztalatokkal és elhangzott fejlődésötletekkel. A tartalmas nap végén finom vacsorával töltöttük meg hasunkat, a szívünket pedig citerahanggal és népénekekkel, beszélgetéssel és barátkozással.

Vasárnap délelőtt egy rövid visszatekintést tartottunk a hétvégével kapcsolatban, közös szentmisét ünnepeltünk a nyíregyházi hívekkel, majd ebéd után könnyed búcsúzást követően hazaindultunk, magunkkal víve a motivált és tettre kész lelkületet, amelyet e néhány nap alatt szereztünk.

Buzási Annamária

Buzási Annamária írása és képek a Nagybecskereki Egyházmegye honlapján  >>

Idén ezt szeptember 24-én tartották, legalábbis annak a civilek felé nyitottabb részét, merthogy a programsorozat szinte egész héten zajlott. Ezt az egy napot idén Dóm téri forgatagnak nevezték el, és több, mint 40 civil szervezet mutatkozhatott itt be, mutathatta meg társadalmi beágyazottságát.
A Háló is ott volt az egyik fabódéban, és bemutathattuk kiadványainkat, tevékenységeinket. Egy új szórólap is készült erre az alkalomra.
Számunkra mégis a találkozások voltak a legfontosabbak. Sok régi civil és pap ismerőssel beszélgetni, sok új meghívást kapni, ez bizony kapcsolatépítés a javából. Például még Debrecenben aktív Hálós plébánosként és helynökként működött Felföldi László barátunk, akit most mint püspököt üdvözölhettünk itt ismét, mert én például azóta nem is találkoztam vele. Beszélgettünk arról is, mennyire fontos lenne a rendszeres párbeszéd egymás között.
Volt egy találkozónk Kothencz Jánossal is, régi ismerősünkkel, még a Háló alapítása környékén ismertük meg. Ő az ÁGOTA Alapítvány alapítója. Most van elkészülőben egy Ágotafalva nevű táborhelyszínük, amely akár a jövőben nagyszerű Háló tábor helyszín is lehetne. Megbeszéltük, hogy teszünk majd oda egy kirándulást.
Szegednek ez a jelképes, meghatározó tere nagyszerű hangulatot adott a rendezvényhez. Közben a színpadon egész nap programok folytak, amelyek szintén aranyossá, kedvessé tették a közérzetünket. Néha talán a túl nagy hangerő volt kifogásolható, de a sok gyerekműsor, és egyéb színes fellépők ezt összességében nagyon értékessé tették. Sok iskola, néptánccsoport is bemutatkozhatott. Nekem személy szerint a magyar értékek felmutatása kimondottan tetszett.
Számomra meghatározó volt az esti hogyan tovább, azaz az arról való beszélgetés, hogy hogyan tudna a Háló Szegeden ismét szárnyakat bontani. Sajnos meghívási problémák miatt kevesebben jöttünk el, mint szerettem volna, de így is értékes volt. Különböző lehetőségekről beszélgettünk, meglátjuk mi valósul majd meg belőlük.
Köszönet a Plánka házaspárnak, Teréziának (Zia) és Józsefnek! Mindenben nagyon sokat segítettek, saját szabadidejükből is sokat áldoztak, egész nap velünk voltak, és rájuk hosszabb távon is számíthatunk, amikor Szeged, vagy Szeged környéki Hálós építkezésekben gondolkodunk.
Lejegyezte
Szeibert András

 

2022. augusztus 7-13-ig a Nagyvárad közelében lévő Nagykágyán szervezték meg partiumi hálós barátaink a sorrendben 21. Kárpát-medencei családos Háló tábort. A táborba a Háló Mozgalom minden régiójából érkeztek résztvevők: Partiumból, Erdélyből, Délvidékről, Kárpátaljáról, Felvidékről, és az anyaországból. Délvidékről közös utazást szerveztünk a Háló Egyesület 37 Hálós önkéntese részére. Egy kisebb autóbusszal és egy mikrobusszal utaztunk. Az útiköltséget térítéséhez támogatást kaptunk a Nemzeti Együttműködési Alaptól így jutányos áron utazhattunk.

A táborozók korosztály szerint felnőtt, ifi, tini, és gyerek altáborra oszlottak. A rendezvény mottója a „Ne félj, mert megváltottalak” Bibliai idézet volt. Témájában pedig Jézus életútjának egyes állomásait jártuk körül, saját életünk történéseire vonatkoztatva. A kötelező napi szentmisék és kiscsoportos beszélgetések mellett kora reggel és délután szabadidős programok közül válogathattunk, mint például: sportolás, kézműveskedés, filmvetítés, rövid tematikus előadások, stb. Csütörtökön Nagyváradra kirándultunk ahol megnéztük a bazilikát és a gyönyörűen felújított püspöki palota múzeumát, délután pedig a nagyváradi várba látogattunk. Esténként változatos programokon vehettünk részt. Volt gasztroest táncházzal egybekötve, tárogató koncert borkóstolással, Jézus életútjának szerepjátékban történő feldolgozása, szabadtéri szentségimádás és püspöki szentmise, megzenésített versek előadása gitárkísérettel. A tábor utolsó estéjén, pénteken a zárószentmise után pedig fergeteges záróbuli következett.

A rendezvényen szeretetteljes családias hangulat uralkodott. A kiscsoportos beszélgetéseken elhangzó tanúságtételeinkkel egymást megerősítettük, az előadások pedig elmélyítették hitünket.

Sok új barátot szereztünk, a régiekkel pedig ismét jó volt találkozni. Új élményekkel gazdagodva térhettünk haza, ahol még sokáig táplálkozunk ezekből.

Aki az idén lemaradt a Háló táborról ne csüggedjen, mert a rendezvény minden évben megszervezésre kerül, és a részvételi lehetőséget a Hírvivőben, a Nagybecskereki Egyházmegye honlapján, valamint a Háló Egyesület Honlapján és Facebook-oldalán egyaránt hirdetni fogjuk. Reményeim szerint még többen leszünk, mint az idén, mert együtt lenni valóban nagyon jó.

Halmai Ágnes

Halmai Ágnes írása és képek a Nagybecskereki Egyházmegye honlapján  >>

 

1. oldal / 14

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!


Tarsoly 2023.november

Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

1%

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

S4 facebook

terkep kicsi

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2024.03.28. 18:00 Táplálékok és a stressz hatása, a rákos megbetegedések okai!

A táplálkozás hatása az emésztőrendszerre. Az egészséget befolyásoló főbb tényezők. Az vagy, amit megeszel. Táplálkozási szokások régen és mostanság. Édes élet, édes ízek, cukorfogyasztás. Piac diktál - tömegtermelés. Stresszhelyzetek, negatív gondolataink hatása. Stressz és a magnéziumhiány. Kapcsolat a természettel. Gyógy- és fűszernövények jótékony hatásai.

Varga Bernadett előadása

Belépődíj 1000 Ft

 

2024.04.02. 17:30-19:30 Ösi örökségünk

Előadás-sorozat a magyarság múltjáról, különleges értékeiről
Sorozatszerkesztő: Szeibert András
Az özönvizek balladája

Előadó: Tisza András
Az érdeklődők a Zoom-on keresztül virtuálisan is csatlakozhatnak

Nincs szükség távolról történő bejelentkezéshez a jelszóra, csak erre a linkre

 

2024.04.03. 19:15-22:00 Szépszerével - moldvai és széki táncház minden generációnak szerdánként

Szerdánként 19:15-kor kezdünk

Táncot tanít: Boros András

 

2024.04.09. 19:00-21:30 147.Háló Jazz Klub


facebook esemény és részletek >>

Belépődíj 3000 Ft, nyugdíjas: 2500Ft, diák: 1500 Ft

Sorozatszerkesztő: Deseő Csaba

Eddigi klubestjeink >>

 

Kiállítások

A Kolta Galéria korábbi kiállításai >>

A kiállítás nyitva ápr. 4-ig,
hétköznap 14 és 18 óra között és az esti programok alatt látogatható

A Magyar Krónika írása a kiállításról >>

 A Hét Nap írása a kiállításról >>

Mohos Zsófia fb oldala >>

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók