2026. július 18-án a törökbecsei bogozók, élükön Micsik Bélával sikeresen megszervezték a már évek óta hagyományossá vált zarándoklatot az aracsi pusztatemplomhoz. A kánikulára való tekintettel traktoros pórkocsival tettük meg a zarándokutunkat. A 31 résztvevő, akik a Délvidék 10 helységéből érkezett mély élményekkel és lelkileg feltöltődve élte meg ezt a napot. A találkozó megvalósulását a Nemzeti Együttműködési Alap támogatta.
A reggeli ima elmondása után is, lelki levertséget éreztem. Igen keveset reggeliztem. Az időjárás előrejelzése miatt még erősebb kételyeim támadtak, majd sarjadozni kezdek bennem a kérdések; ilyen melegben ki jön el gyalogolni? Meglesz-e egyáltalán tartva, jól öltöztem e? 76 évesen igent mondtál erre a meghívóra – egyáltalán eszednél voltál-e?
Ekkor egy szelíd halk hangot hallottam. Néz le. Lenéztem. A gyalogló tornacipőm, a gyalogló zoknim, a gyalogló szoknyám (2011-en vásároltam őket speciel erre az alkalomra, és ötösben Istennel már 6 alkalommal átgyalogoltuk a Moholy – Doroszló útvonalat). Zarándok botom, széles karimájú fehér kalapom, vizes flakonok friss ártézi vízzel megtöltve, a Jablonszki Sanyi hálós barátunk által készített kávé a szeretet tarisznyámban feszít. Hát akkor mit is nyavalyogsz? Te a te 1% tedd meg…és én (az Úr) majd az én 99%... majd meglátod…megtapasztalod. A hang lezárult, míg Gábor, oromi barátunk személyautójának ajtaja kitárult és én, Lajoska, valamint Ft. Vreckó Ferenc atya útitársa lettem. Az újra találkozás örömében, még a letérő utat sem vettem észre, hogy szóljak Gábornak, hogy jobbra kanyar. „Megszaladtunk”, de hála Úti Boldogasszony anyánknak és Szent Kristóf oltalmának, időben érkeztünk a regisztrálásra a törökbecsei Szent Klára plébánia hittantermébe. Micsik Béla zarándok társunk tanácsára, a nagy hőség és erős napfény sugárzása miatt ma orvosi tanácsra nem gyalogolunk (hű, de örvendett a lelkünk). A zarándokok úti áldását Ft. Vreckó Ferenc atyától kaptuk. Mint minden évben az idén is megbeszéltük, hogy zarándoklatunk alatt milyen kegyes szándék vezéreljen, felajánlva ezt az Úr Jézus Krisztusnak. Az idén minden elhunyt „hálós“ lelki üdvéért, önmagunkért, mostani és minden jövőbeli „hálós“ barátunkért.
Istenem, de jó érzés, hogy két traktoros pótkocsi zarándok érkezett a Bánsági Szent Helyre, ahol a padjaink már oltár előtt ülő alkalmatossággá váltak. Mi pedig hívő zarándokokként hallgattuk Dr. Sc. Horvát László bácsföldvári plébános által bemutatott szentmisét, amelyen Ft. Vreckó Ferenc, zentai plébános és Halmai János, nagybecskereki káplán koncelebráltak. László atya prédikációjában rámutatott arra, hogy a bencés szellemiség jegyében nekünk az a feladatunk, hogy imádkozzunk és dolgozzunk. Szavaival és személyes életpéldáival a zarándok tarsolyunkat megtöltötte melegséggel.
A természetben elfogyasztott finom ebéd, amellyel jó étvággyal fogyasztottunk, mindenkinek elnyerte tetszését.
Következett a történelem óra Korenchy László nyugalmazott tanár úrral, amelynek a következő címet adta: Aracs-regék, titkok és a valóság
Számomra az óra elejétől a végéig újabb megerősítést kaptam, hogy itt e Bánsági Szent helyen, itt a Bánság „hűségfája” (ahogyan Ft Bogdán József egyik költeményében nevezte az akácfát, amely a szikes földjébe hűségesen mindig gyökeret ereszt), oltalmat, hűvöst adó koronája alatt, átleng, átölel, bennünket e hely, az elődeink, az őseink, az értünk imádkozó csodás Nagyjaink buzdítása, hogy mi is ezt tegyük e Szent helyen. Igy a mi gyermekeink, unokáink is érezik majd, hogy vagyunk, hogy összetartozunk, egymás kezét fogva, hogy Istent szüntelenül dicsőítve szaporodunk és MEGMARADUNK.
Szüntelenül imádkozzunk, kérjük az Urat, hogy kegyelméből Isten mondja rá: IGEN, ÚGY LESZ! ÁMEN.
