Tábor 2010.

"Tiszteld a múltad és add tovább"
                                Kőrösi Csoma Sándor
 
Hagyományaink
Háló tábor a Vekeri-tónál
2010 július 18-25.

Mintha elfelejtettük volna azt a velünk született képességet, hogy egységben lássuk a világot.

Kedves Háló-Társunk, egy csónakban evezünk, hívunk, hogy segíts húzni velünk az evezőt! Közös nagy öröm lenne, ha régiótokban felkutatnátok és elhoznátok a vidéketekre jellemző népszokásokat. Mivel hagyományrendszerünk nagyon bőséges, úgy gondoltuk, segítünk azzal, hogy minden régióhoz kötünk egy ünnepet, az év szakaszára jellemző szokást.

Gazdagságunkhoz mérten mozgalmasnak ígérkezik az idei tábor. Alkalmunk lesz ilyen-olyan mesterséget kipróbálni, de a régi és új idők sportja sem fog hiányozni.

Népszokásaink, népmeséink küldetése mindig is az volt, hogy nőket, férfiakat eligazítsanak az élet nehézségeiben. Vajon nem azért járunk-e be a mai világban, annyi tévutat, mert elfelejtettük ezeket?

Járuljunk hát hozzá ezzel a táborral is, hogy egységben lássuk a világot!

Szeretettel: a ceremóniamesterek (a partiumi bogozók)

A tábor beharangozója.

Fényképek:


Írások:


Háló a Vekeri-tónál (Orosz Rita írása az Új Ember számára)
A közel húsz éve működő egyesületet sokan ismerik és szeretik. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által jogilag jóváhagyott és támogatott szervezet célja a Kárpát-medencei katolikus közösségek közötti hídépítés. A Háló találkozási lehetőséget nyújt személyek, még inkább közösségek, különböző lelkiségek számára.

2010-ben kapcsolataink mélyítésére a leghosszabb alkalmat az a tábor nyújtotta, amelyet a Debrecen közelében élvezhettünk a múlt héten. Mitől volt más ez a pár nap, mint bármely másik üdülés? Arcot kapott a Kárpát-medence. Felvidéki, kárpátaljai, partiumi, erdélyi, vajdasági és magyarországi katolikus családok nyaraltak együtt. Háromszáznyolcvan résztvevő szánt egy-egy délelőttöt előadásokra, kiscsoportos megbeszélésre, imára. Ezek mindegyike a mózesi parancsok köré épült. A felnőtt altábor (Tenger) lelkiismeretvizsgálattal hallgatta, az ifjúság (Folyó) kritikával, ugyanakkor kifejezve: óriási szükségük van a szabályozottságra, a „mihez tartás”-ra. Közben gyermekeink (Patak-altábor) játékos formában tanulták Isten kéréseit.

Időnk többi részében tájegységeinkre jellemző hagyományokat ismertünk meg, nagyon sok népdalt énekeltünk, táncoltunk, sportoltunk, íjászkodtunk, fürödtünk, gyalogtúráztunk... Felsorolhatatlan a sokrétű tevékenység. Azonban a péntek esténket kiemelem. Már a délutáni órák is azt szolgálták, hogy magunkba nézzünk, csendesedjünk. Vacsora után mintha kiürült volna a terület… Csak az ismétlődő taizei dallamok érlelték bűnbánattartásunkat. Minden gyónó kis mécsessel tért vissza a feloldozás után – látványnak sem volt utolsó a sokasodó, kereszt formát öltő láng.

Biztos vagyok benne, hogy sokan támogatták imáikkal táborunkat. Másképp a szervezési hiányosságokon és egyéb problémákon nem sikerült volna gyorsan, szinte zökkenőmentesen átlépni. Egy helyi dolgozótól elismerő szavakat is kaptunk: „Nem hittem, hogy 400 embert ilyen fegyelmezetten lehet mozgatni!” Pedig az idősek itt is lassan bandukoltak a türelmetlen fiatalok előtt a zuhanyozóba, a picik miatt időben kellett takarodót fújni. Az iskolások hangosak voltak, a tinik határokat feszegetők. Még az egyébként kötelességtudó anyukák is szívesen váltották néha a tábori programot medencés lubickolásra (mentségükre: rekkenő volt a hőség).

Talán ez a legjobb az egészben: két lábbal a földön járó, egészséges gondolkodású családok között lenni. Akikkel éppúgy szeretünk beszélgetni, mint röplabdázni. Szívesen imádkozunk minden nap (szentmisében is), és este örömmel iszunk meg együtt egy-két sört. Mély tisztelettel hallgatjuk egymást és tanulunk egymás életéből. Sosem marad el a humor. Gazdagodunk egymás tapasztalataiból. Ugyanazzal a lelkesedéssel énekeljük a nyugati, mint a keleti rítus katolikus imáit. Mindannyian értéknek tartjuk életünkben, hogy a Háló-rendezvényeken görög és római katolikus atyákkal együtt lehetünk a liturgiákon.

Olyan élmény birtokosai vagyunk, ami kötelez is bennünket: Apostolokká kell válnunk!



Jeles napok a Háló táborban  (Margitfalvy György írása)

Július 24., Szent Kinga napja

„..találkozunk és búcsúzunk...”

Holnap reggel mindenki utazik haza, ez az utolsó teljes nap a táborban. Az idei tábor központi gondolata a hagyományaink voltak. A Háló határon túli régiónak közösségei a régiós napjaikon a jeles napjaik, ünnepeik saját hagyományait adták elő, játszották el. A partiumiak egy esküvőt, a délvidékiek az aracsi pusztatemplom Szent István legendáját, a kárpátaljaiak egy szüreti felvonulást és mulatságot, a felvidékiek a dőrejárást, ahogy ő nevezik a farsangbúcsúztató ünnepet, az erdélyiek pedig megmutatták hogyan ünnepelik náluk a farsang kezdetét. A hálós szentmiséken megemlékeztünk Mária Magdolnáról (júl.22.) és Európa társvédőszentjéről Svédországi Szent Brigittáról (júl.23.).

Az utolsó nap estéje az, amikor a legtöbben vagyunk együtt. Záró szentmise és záró ünnepély. Együtt a tábor apraja és nagyja, a Forrás, a Patak, a Folyó és a Tenger altábor szinte minden lakója. Ottó atya bejelenti, hogy a jövő évi tábort a Háló erdélyi régiója Marosfőn szeretné megrendezni és a tábor témája, alapgondolata „Kereszténység és magyarságtudat” lenne. Nagyon jó választás, sőt telitalálat. Mert aznap este senki sem állt fel, kedves hálósok, ma egy Árpád-házi szent ünnepe van. Lehet, hogy nem is gondoltak rá, vagy gondoltak rá, csak éppen elfelejtették? Csak Magdik és Brigik voltak a táborban, de Kingák már nem? Árpád-házi Szent Kinga IV.Béla lánya, Szent Margitnak és Boldog Jolánnak a testvére. V.Bolesław lengyel király felesége. Kinga teljes hozományával hozzájárult a tatárok elleni védelemhez, a tatárjárás után pedig adományokkal segíti az ország újjáépítését, kórházakat, templomokat, kolostorokat építtetett. Negyvenévi házasság után hal meg férje. Az ő halála után lépett be a klarisszák közé, és Istennek szentelte életét, bár a lengyelek kérték, hogy vegye át az ország kormányzását, legyen Lengyelország királynője, de élete végéig az ószandeci (Stary Sącz-i) kolostor apátnője maradt. Abban az időben Lengyelország és Litvánia egy államot alkotott, ezért Lengyelországnak és Litvániának is védőszentje. Ó az aki népszerűségével, közkedveltségével megalapozza a csaknem ezeréves lengyel-magyar barátságot. Jó ha tudjuk, a második világháború alatt magyarok adják a legtöbb segítséget a lengyel menekülteknek, és ehhez a Háló Bölcsek Köre egyik tagjának az édesapja is hozzájárult, aki az életével fizetett. Dr. Aszalós János a háború kitörésekor Bereg és Ugocsa megye tisztiorvosa volt. Pénzzel segítette a menekülteket. Korai halálát a menekülő lengyel csapatok szűrése közben kapott fertőzés okozta, a több tízezer menekült átvizsgálása annyira igénybe vette, hogy sem pihenni, sem étkezni nem volt ideje.

Július 25., Szent Kristóf napja

Hajnalban arra ébredek, hogy odakinn szakad. Amikor autómmal kigurulok a táborból a sorompónál, ott ahol oly kedves szavakkal fogadott mindenkit érkezéskor Somogyi Marika, egyik útitársnőm egy Mária fohászt mond el: „Oltalmad alá futunk....”.

„..utazunk, érkezünk...” Istennek legyen hála.


 
 
Joomla oldal, készítette: Tel-e-universum Kft.