| Délvidék |
|
Az első vajdasági Háló-találkozót 1997. augusztus 29-31-én tartották Zentán. Erre Magyarországról és a Felvidékről is érkeztek vendégek, jelen volt és misét mutatott be Huzsvár László nagybecskereki megyés püspök. Kiemelkedő és emlékezetes eseménye volt a délvidéki Háló életének az 1998. szeptember 25-27-i horgosi Kárpát-medencei nagytalálkozó. Erre az összejövetelre rávetette árnyékát a NATO-ultimátum, a fenyegető háború és légi csapások. Nagy öröm volt az egész Háló számára, hogy az 1999-es homoródfürdői első táborban, a két hónapig tartó NATO-bombázások ellenére negyven vajdasági résztvevő jelent meg.{mospagebreak} A Háló zánkai, 2002-ben megrendezett nagytáborát követően a délvidéki Háló élete újabb lendületet vett. 2003-ban ismét Kárpát-medencei nagytalálkozó megszervezésére került sor a Délvidéken, ez alkalommal Tóthfalun. A rákövetkező évben a koordinálást Halmai Tibor és felesége, Ági folytatták, immár Muzslyáról irányítva a bogozást. Bekapcsolódásukkal a Háló mozgalom Délvidék számos új területére jutott el. Így került sor Háló találkozóra Székelykevén, Versecen, Sándoregyházán és Pancsován is. 2002 pünkösdjén Molnár Melinda és Mellár József szervezésében a dél-bánáti magyarok képviselői először jártak szervezetten a csíksomlyói búcsúban és találkozhattak székely testvéreikkel. Ez a közösségi találkozás azóta is a délvidéki és erdélyi Háló együttműködésének szép mintapéldája. Az egyes délvidéki körzetekben kialakult a találkozók évenkénti rendje is, pl. az észak-bánáti körzetben Csókán, a közép-bánáti körzetben Muzslyán, a dél-bánáti körzetben évenként váltakozva Székelykevén, Versecen, Sándoregyházán és Pancsován, valamint az észak-bácskai körzetekben Zentán és évenként váltakozva Moholon, Adán és Gunarason. Ugyanakkor Délvidék számos más településén is, így Horgoson, Kisoroszon, Kikindán, Újvidéken, Temerinben és Fejértelepen rendeztek Háló találkozókat. Rendszeressé vált az évenként, november végén megrendezett bánáti nagytalálkozó Muzslyán, az Emmausz fiúkollégiumban, amely 2006-tól az egész délvidéki régió találkozójává vált. Örvendetes, hogy időközben megtörtént a kapcsolatfelvétel a szerémségi és dél-baranyai (Horvátország) magyar közösségekkel is. Három alkalommal került sor olyan látogatás sorozatra, a Háló megfogalmazásában „portyára”, amely során néhány nap alatt számos helységet látogattak meg a Háló délvidéki és magyarországi vezetői. A látogatások során felkeresték Dél-Bánát és a Szerémség szórványban élő magyarságát is. A 2006 márciusi portya különleges értéke annak ökumenikus jellege volt, mivel a meglátogatott katolikus közösségek mellett a szórvány református gyülekezetek is szívesen fogadták a Háló képviselőit. Legutóbbi portyájukon 2007 májusában Nyugat-Bácska (Verbász, Cservenka, Kúla, Csonoplya, Zombor, Bezdán, Bácskertes) és Baranya (Horvátország – Csúza, Kopács, Szentlászló) magyarlakta településeit keresték fel és vették fel a kapcsolatot az ottani plébániákkal és közösségekkel. A hálós rendezvényekről hírek rendszeresen a Tóthfaluban megjelenő Hírvivő katolikus hetilapban olvashatók Kovács Szöszill írásainak és Kónya Lívia szerkesztésének köszönhetően. |
-
szeptember 07. | 19:00
KamarazeneSzeptembertől
minden kedden újra színvonalas koncertek a kamarazene, a jazz, az énekelt versek és a népzene kedvelőinek!
Megtalálhatók vagyunk a FACEBOOK-on is Háló Közösségi Központ néven!
A Háló Közösségi Központ eddigi kamarazene koncertjei >>
-
szeptember 14. | 19:00
Jazz a Hálóban
Csepregi Gyula
(szakszofon)
Rátonyi Róbert
(zongora)
A Háló Közösségi Központ eddigi jazzkoncertjei >>
-
szeptember 21. | 19:00
Énekelt versek

KIENDE zenekar
A Háló Közösségi Központ eddigi énekelt versek koncertjei >>
-
szeptember 28. | 19:00
Népzene
A Háló Közösségi Központ eddigi népzene koncertjei >>
A Háló Közösségi Központ Közéleti Klubjának eddigi estjei >>