Mi a kisközösség?

A keresztény kisközösség az egyház építőköve, amelynek tagjai rendszeresen találkoznak, személyes kapcsolatban vannak egymással és önként vállalják a tagságot

 

 

  • Kutatás a kisközösségekről. A kisközösségek megismerésének igényével a Háló egy kutatást indított. A kutatás elsősorban egy helyzetkép megrajzolását célozta, hogy ezzel is segítse a fogalmi tisztázást. Másrészt az alapkutatást kiegészítve igyekeztünk egyben igényfelmérést is végezni. A kutatás során összesen 40 mélyinterjú készült közösségvezetőkkel, közösségeik tagjai pedig mintegy 200 kérdőívet töltöttek ki. A kutatás összefoglalója itt tölthető le.

 

  • Civil szervezetek és kisközösségek. De miben hasonlítanak és miben is különböznek a kisközösségek a civil szervezetektől? - A civil szervezetek egy olyan cél érdekében jönnek létre és működnek, mely túlmutat a tagság körén. Ez által egy külső társadalmi cél érdekében mobilizálnak. A közösségek tevékenységének célcsoportja azonban általában maga a tagság. Ezt a fajta befelé fordulást azonban nem elzárkózásként kell értékelni. Személyes szinten éppen a másik ember felé történő nyitás a legalapvetőbb esemény az énközpontúság oldódásában. Erről szól az itt letölthető tanulmány.

 

  • Irodalomlista. Itt gyűjtjük azokat a magyar nyelven megjelent könyveket, melyek kisközösséggel kapcsolatos témákkal foglalkoznak. Ismersz még ezen kívül egyet? Írd meg nekünk!

 

  • Személyesen. A Közösségi Műhely tagjainak személyes vallomásai a keresztény kisközösséghez tartozásról.
 
Joomla oldal, készítette: Tel-e-universum Kft.