Azonnal elhatároztuk, hogy első lépésünk közös Istenhez fordulás lesz. Hisz hogyan másként lehet elkezdeni egy ilyen gyönyörű, de sok feladattal, felelősséggel és (időnként) feszültséggel járó munkálkodást? ...

Augusztus utolsó hétvégéjén így kerültünk Máriapócsra. Épp Szent Liturgiára érkeztünk, s hallhattuk, amint Ábel atya sorolja a könyörgésben a neveinket: András, András, György, György, Rita, Róbert. (Azok kedvéért, akiket régióvezetőjük még nem tájékoztatott: Koncz, Szeibert, Schön, Thuróczy, Orosz, Bayer).
A felgyülemlett feladatok megoldásán kimerülésig fáradoztunk, mégis mindannyiunk számára inkább volt feltöltődés, Istenre és egymásra hangolódás ez a pár nap, mint összeroppanás a munka terhe alatt.

Félelmeinket egymásra zúdítottuk, de – jelképesen – el is égettük. Finom tömjénfüstté váltak a bazilita rendház kápolnájában. A szombati egész napos együtt-gondolkodásunkhoz szentelt vízzel adta ránk áldását a testünkről-lelkünkről gondoskodó Ábel atya. Búcsúzáskor pedig illatos olajjal „felkent a feladatra".