Megjelent a Tarsoly legújabb száma!

A Háló nyomtatásban is megjelenő lapjában a decemberben bezárt Háló Közösségi Központról olvashatnak.

Letöltés, olvasás ITT, vagy a Háló menüpontban

a Háló Közösségi Műhelyének honlapja: www.kiskozosseg.hu
a kárpátaljai hálósok honlapja - www.halo-karpatalja.ucoz.hu

Közösségépítő céljaink megvalósítására az idén is köszönettel fogadjuk adójának 1%-át! www.halo.hu/1

Filmrészletek a Háló mozgalomról >>
A Háló Közösségi Központ rendezvényei képekben >>
Filmrészletek koncertjeinkről >>

Még több hír és hozzászólási lehetőség a Háló facebook oldalán!

Az új vezetőség Máriapócson

Kedves Barátaink!

Hála Istennek az elmúlt – nagyjából – 20 évben akkorára terebélyesedtünk, hogy 2010-ben a vezetőség újabb személyeket hívott meg tagjai sorába és így a korábbi négy helyett hat tagú csapatot erősített meg a Háló Parlament egy bizalmi szavazáson, ügyeink kézben tartására.


Azonnal elhatároztuk, hogy első lépésünk közös Istenhez fordulás lesz. Hisz hogyan másként lehet elkezdeni egy ilyen gyönyörű, de sok feladattal, felelősséggel és (időnként) feszültséggel járó munkálkodást? ...

Augusztus utolsó hétvégéjén így kerültünk Máriapócsra. Épp Szent Liturgiára érkeztünk, s hallhattuk, amint Ábel atya sorolja a könyörgésben a neveinket: András, András, György, György, Rita, Róbert. (Azok kedvéért, akiket régióvezetőjük még nem tájékoztatott: Koncz, Szeibert, Schön, Thuróczy, Orosz, Bayer).
A felgyülemlett feladatok megoldásán kimerülésig fáradoztunk, mégis mindannyiunk számára inkább volt feltöltődés, Istenre és egymásra hangolódás ez a pár nap, mint összeroppanás a munka terhe alatt.

Félelmeinket egymásra zúdítottuk, de – jelképesen – el is égettük. Finom tömjénfüstté váltak a bazilita rendház kápolnájában. A szombati egész napos együtt-gondolkodásunkhoz szentelt vízzel adta ránk áldását a testünkről-lelkünkről gondoskodó Ábel atya. Búcsúzáskor pedig illatos olajjal „felkent a feladatra".

Egyebet nem írhatok: péntek délutántól vasárnap délutánig áradt ránk Ábel és rajta keresztül Istenünk szeretete, a könnyező Istenszülő lábainál. Kérlek, mindannyian imádkozzatok, hogy lelkesedésünk ne apadjon, hogy Értetek, a Hálóért, Egyházunkért és Nemzetünkért tegyük, ami telik tőlünk!

Orosz Rita
 
Még nincs azonosítód?
Joomla oldal, készítette: Tel-e-universum Kft.