Megjelent a Tarsoly legújabb száma!

A Háló nyomtatásban is megjelenő lapjában a decemberben bezárt Háló Közösségi Központról olvashatnak.

Letöltés, olvasás ITT, vagy a Háló menüpontban

a Háló Közösségi Műhelyének honlapja: www.kiskozosseg.hu
a kárpátaljai hálósok honlapja - www.halo-karpatalja.ucoz.hu

Közösségépítő céljaink megvalósítására az idén is köszönettel fogadjuk adójának 1%-át! www.halo.hu/1

Filmrészletek a Háló mozgalomról >>
A Háló Közösségi Központ rendezvényei képekben >>
Filmrészletek koncertjeinkről >>

Nők napi rendezvény Debrecenben

Kedves hölgyek és nem csak hölgyek! Nagyon nagy öröm számomra, hogy írhatok beszámolót a nők napja alkalmából tartott hagyományőrző rendezvényről.


Szombat reggel érkeztünk a program helyszínére, Debrecenbe, ahol nagyon kedves fogadtatásban részesültünk. A regisztráció után kezdődött az első előadás, melyet Czibere Ibolya, egyetemi tanársegéd tartott a nők életpályáiról, illetve a kereső munka és a gyermekvállalás összehangolásának jellemzőiről Magyarországon. A második előadás teljesen elnyerte a tetszésem, nagyon magával ragadó volt. Az előadás címe: „A mami igazgató!", az előadó pedig Győri Zsófia intézményvezető, szociálpolitikus, igazgató volt.
Az előadások után kerekasztal beszélgetés folyt a a nők szerepeiről, illetve az előadásokban elhangzott témákról. Az ebédet szintén egy beszélgetés követte, a nők szerepeiről és felelősségeiről. A programot egy kedves meglepetés zárta, mindenki egy nagyon szép kerámia virággal és sok-sok okos gondolattal tért haza.
Nagyon megfogott a programban a gyerekekkel való foglalkozás, és a kevés fiatalember részvétele, akik lelkesen csatlakoztak a programhoz.
Köszönöm a lelkesítést és a sok-sok rendezvényre való meghívást. Kívánok minden bogozónak élményekkel dús hetet!

Duldu Mária

 
Még nincs azonosítód?
Joomla oldal, készítette: Tel-e-universum Kft.