Zarándokláshoz, mindig megfelelő az idő – hallottam válaszként az egyik társamtól, amikor azon siránkoztam, hogy az időjárás cserbenhagyott minket.

Ebben maradtunk, és mivel kettőnkön kívül még másik 23 ember is így gondolta, kemény kis – szél- és vízálló – csapattal indultunk el. Jellemző arányként említem: 20 nő és 5 férfi... (De ez a tény már egy másik gondolatsorhoz vezetne – szóval, ne firtassuk!) Győri és Győr környéki plébániákról jöttünk össze, de egy budapesti ifjú is erősítette a csapatot. Útra keltünk a Vénekről Győrig vezető töltésen – ki félig betegen, ki térdfájósan, ki műtét után... Mert úgy éreztük, hogy soha nem teljesíthető adósságunk van az Égiek felé, mert mindannyiunk szívében ott voltak családtagok, kedves vagy éppen problémás embereink, ott voltak fontosnak tartott ügyek, ami miatt nekiveselkedtünk esőnek, szélnek, hidegnek. Az eső időközben elállt, melegítettük egymást egy kis indító csopaki borral, kölcsönadott sapkákkal, kesztyűkkel, és nem utolsó sorban: az ima erejével. Útközben megszelídítettünk egy „ránk törő" kutyafalkát (igaz, mint kiderült, az ebek nem ránk törni akartak, csak barátkozni, de jó nagyok voltak!!!), kimentettünk egy – ha nem is a „bűn mocsarába" – de a töltés aljába süppedt autót – szóval, áldásos volt az utunk ebből a szempontból is. Jutalmul várt minket a Szűzanya a jó meleg templomban, ahol hozzánk hasonló zarándokok éneke fogadott: „Hozzád menekszünk édes, jó Anyánk: Könnyező Szűz Mária..."

Székelyné Szénássy Judit