Találkozás, kapcsolat, közösség

Képek a portyáról (FB) >>

Kedden délután autóba szálltunk néhányan, és elindultunk Aradra meglátogatni Hálós barátainkat. Az aradi hálósok nagy örömmel fogadták csapatunkat a Minorita templomhoz tartozó plébánia területén. Találkoztunk régi és új arcokkal egyaránt.

Jó pár év telt el, amióta nem láttuk egymást. Jó volt újra egymás szemébe nézni! "Szeretet áradjon köztünk" - énekeltük közösen és már éreztük, hogy tartalmas délután elé nézünk! A talentumokról szóló szentírási részt olvasva vettük fel a gondolat fonalát egy fonott zsinór képében, amit kézből-kézbe, körbe adva tapinthattuk bizonyítékként, hogy vékony cérnaszálból válhatunk egyenként, de együtt erős kötéllé! Ez a nagyszerű módszer színes kendők, érdekes kütyük és egy Jézus-arc ikonábrázolása segítségével vezetett minket egyre mélyebben lelkünk értékeink forrásához. Énekkel kísértük a Jézus-arc útját, amíg minden jelenlévő társunk megtapasztalhatta az Úr közelségét. "Mert Te Uram fenséges vagy a Földön, és felmagasztaltattál minden isten fölött!"

Olyan szépen megnyíltak az emberek, szívesen megosztották gondolataikat, élettapasztalataikat, vágyaikat, terveiket és a pillanat hatalmával döbbentek rá egymás értékeire, újból egymás szemébe néztek szeretettel.

A foglalkozás végén felvetettük a kérdést: Hogyan tovább? Isten közreműködésével megalakult a csapat, akik majd Aradon tovább viszik a közös hálós munka gondolatát. Lelkes fiatalok is együtt gondolkodtak velünk ezen a nagyszerű délutánon. Velük is sikerült megtalálni a közös hangot. "A tábori viszontlátásig!" - köszöntünk el egymástól.

Öröm volt számomra, hogy újból együtt dolgozhattam a váradi csapattal! Öröm volt Aradon újra emlékezni az első Hálós találkozómra, a megszólításomra és a lelkes emberekre, akik akkor nyitott szívükbe fogadtak és én azóta is lelkes hálós lehetek!

Jakab Johanna

 

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!


Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

1%

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

S4 facebook oldala

terkep kicsi

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2024.04.19. 18:30 Dalkör pengetős és más hangszerekkel

Részletek fb >> 

 

2024.04.20. 17:00 Találkozó fiatalokkal

A felső korhatár 35 év. A részvétel feltétele az előzetes regisztráció.

regisztráció >>

Részletek fb >>

 

2024.04.22. 8:30 és 04.24. 18:00 Gerinctorna a Nemeshegyi teremben

Gerinctorna hétfőn és szerdán
Polifoamot és törölközőt hozni kell
Bővebb információ:
Szabó Krisztina +36 30 950 6453
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2024.04.22. 17:30 Népmeseelemezés

Szeibert András és Varga András meseelemző sorozata
Az érdeklődők ZOOM-on keresztül is csatlakozhatnak
Bővebb információ: +36 20 264 3297, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
A belépés ingyenes, adományokat az S4 fenntartására köszönettel elfogadunk

 

2024.04.23. 18:00 Lehet-e? fórum

Áldás, békesség, hitelesség

Szervező: Egyház és Társadalom, az EPMSZ és a MPR közéleti, online folyóirata

Vendégeink:

Hajdú Zoltán Levente lelkész Szólád, a Magyarországi Református Egyház Missziói Szolgálatának főigazgatója
Kuti József elnök lelkész Kecskemét

Moderátor: Kamarás István OJD
A belépés ingyenes, adományokat az S4 fenntartására örömmel elfogadunk

 

2024.04.24. 19:15-22:00 Szépszerével - moldvai és széki táncház minden generációnak szerdánként

Szerdánként 19:15-kor kezdünk

Szépszerével.hu >>

Táncot tanít: Boros András

Részletek fb >>

 

2024.04.24. 19:15-20:30 Női tánckör szerdán

Minden nő számára, aki szeretné kipróbálni a hastánc alapjait. A tánc öröme által testi-lelki újjászületés, ősi női mozdulatokkal, jótékony hatású testgyakorlatokkal.
Ajánlott életkortól és testalkattól függetlenül minden nőnek

Részletek fb >>

 

2024.04.25. 10:00-12:00 Szenior táncház

Táncot tanít: Boros András

 Részletek: +36 20 956 6734 borosmester @ gmail.com

 

2024.04.25 18:00 Bibliaiskola Ádám Miklós atyával 3/1

Részletek fb >>

 

2024.04.26. 18:00 Poór István filmjének vetítése

Belépés: ajánlott adomány: 1800 Ft. Helyfoglalás érkezési sorrendben

Részletek fb >>

 

2024.04.28. 17:00 Trió Amici - kamarakoncert indiai élménybeszámolóval

facebook esemény és részletek >>

 

2024.04.30. 10:00-12:00 Kézműves kör

Kézműves kör Széplaki Marika vezetésével minden páros kedden

Írás a Mai Belváros 2018.október 18-i számában

 

2024.04.30. 19:00 Keddek a lelkeknek - közösségi filmvetítés és beszélgetés

Ferenc pápa: A levél - üzenet a földünkért

 Jegyek az előadásra itt válthatók >>

PálFeri.hu >>

 

2024.áprilisi program - Dunatáj 30 vetítés hétfőnként

 

Kiállítások

A Kolta Galéria korábbi kiállításai >>

A kiállítás nyitva máj. 10-ig,
hétköznap 14 és 18 óra között és az esti programok alatt látogatható

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók