Találkozás, kapcsolat, közösség






2014. február 28-án a Teleki Magyar Házban negyedik alkalommal szervezett farsangi batyubált a nagybányai Háló Mozgalom. Közel 50, minden korosztályt képiselő nagybányai és bányavidéki jött együtt elűzni a telet, de budapesti és nagyváradi vendégek is megtisztelték az eseményt. Látványos jelmezek, megannyi díj, sok vidámság, közvetlenség, zene és tánc, nótázás és a batyuban hozott finomságok tették az estét rendkívül kellemessé.

A megnyító után Szeibert András, a Kárpát-medencei Háló egyik alapítója és egyben a Háló vezetőségi tagja köszöntötte a résztvevőket. Megköszönte a helyi magyar közösség összefogását és összetartását majd a Kárpát-medencei kapcsolatrendszer összetartó erejéről beszélt. Ezeket a helyi találkozókat szépen csináljátok meg. Érezzétek jól magatokat benne, lelkesítsétek egymást és fogjatok össze. Erősítsétek a helyi folyamatokat és a helyi mozgásokat, de soha ne felejtsétek el, hogy ezt miért csináljuk, és azt a bizonyos Kárpát-medencei összetartást, azt a kapcsolatrendszert ne felejtsétek el soha sem.

A nagybányai magyar közösség összetartó ereje, a kiváncsiság elhozta a rendezvényre a nagyváradi Konrád Katalint, a Partiumi Háló régióvezetőjét, a Háló vezetőségi tagját. ?Amikor Nagybányáról beszélek mindig az jut eszembe, hogy itt sok olyan ember él, akinek nagyon fontos az, hogy magyarul beszélnek, nagyon fontos az, hogy Istenben higgyenek, és ez az összetartó erő tartja bennük a lelket, hogy tovább is tudjanak sok, sok rendezvényt szervezni. Sok jó találkozást egymással, egymás szemébe nézve, és egymástól őszintén megkérdezve, hogy vagy? Őszinte válaszokként, hangzodjanak el azok a válaszok amik bennetek vannak. Tartsátok meg ezeket a jó szokásaitokat, hogy találkoztok egymással minél többet, hisz egymást csak így tudjátok támogatni - mondta Kati.

A jelmezek között volt katicabogár, méhecske és varázsló, az eseményre eljött Piroska, a Nagy Ho-ho-horgász, ott voltak a roma, a mexikói, az indiai nemzetiség képviselői, egy amerikai farmer család, volt aki egyenesen az M3-ról jött, vagy a délutáni teát jött felszolgálni.

Minden jelmezt díjaztak, és minden tombola jegy nyertes volt. A tombolajegyek eladásából rendezvények költségét fedezik.
A jelen levők örvendtek egymásnak, rendkívül jól érezték magukat.

A negyedik nagybányai hálós farsangi batyubál mottója ez volt: Evezz a mélyre és vesd ki a hálót. A nagybányai Háló idén ünnepli 10. évfordulóját. Ezalatt a tíz év alatt egy alapcsoport, egy alapközösség alakult ki, akik tudnak együtt dolgozni, eljárnak együtt különböző programokra, szervezik ezeket a programokat, és ez óhatatlanul hozza maga után azt, hogy ennek van egy kisugárzása, - mondta Szeibert András.

Nagyon szép találkozóra gyűltünk itt össze Nagybányán. A nagybányai 10. évfordulós események sorában az első a farsangi bál. Nagyon fontosak ezek az események, amikor így az emberek szórakoznak is, és találkoznak egymással. Találkoznak mindazzal a régi hagyománnyal, amit gyermekként megéltek, és azokat mind átadják gyermekeiknek, azoknak a fiataloknak akik megjelennek. Megmutatják azt, hogyan lehet szépen szórakozni, hogyan lehet jól szórakozni, és hogyan lehet ezeket a mi hagyományainkat, többek között a farsangi hagyományt is megőrizni.- mondta Konrád Katalin, aki 2001 óta aktív tagja a Hálónak. Már az életem részévé vált. Nem igazán létezem Háló nélkül, nem tudom elképzelni az életemet Háló nélkül, mert számomra nagyon fontos, hogy magyarságunkat megőrizzük. Nagyon fontos nekem az, hogy az Istenhez vezető utat megtaláljuk közösen, egyedül nem lehet egyik utat sem járni, csak közösen. Csak együtt tudjuk ezt az utat járni, ha vannak társaink akiknek megfogom a kezét, aki megszorítja a kezemet, ha szükséges. - vallotta.

Pongrácz Panni

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!


Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

1%

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

S4 facebook oldala

terkep kicsi

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2024.04.19. 18:30 Dalkör pengetős és más hangszerekkel

Részletek fb >> 

 

2024.04.20. 17:00 Találkozó fiatalokkal

A felső korhatár 35 év. A részvétel feltétele az előzetes regisztráció.

regisztráció >>

Részletek fb >>

 

2024.04.22. 8:30 és 04.24. 18:00 Gerinctorna a Nemeshegyi teremben

Gerinctorna hétfőn és szerdán
Polifoamot és törölközőt hozni kell
Bővebb információ:
Szabó Krisztina +36 30 950 6453
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2024.04.22. 17:30 Népmeseelemezés

Szeibert András és Varga András meseelemző sorozata
János vitéz
Az érdeklődők ZOOM-on keresztül is csatlakozhatnak
Bővebb információ: +36 20 264 3297, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
A belépés ingyenes, adományokat az S4 fenntartására köszönettel elfogadunk

 

2024.04.23. 18:00 Lehet-e? fórum

Áldás, békesség, hitelesség

Szervező: Egyház és Társadalom, az EPMSZ és a MPR közéleti, online folyóirata

Vendégeink:

Hajdú Zoltán Levente lelkész Szólád, a Magyarországi Református Egyház Missziói Szolgálatának főigazgatója
Kuti József elnök lelkész Kecskemét

Moderátor: Kamarás István OJD
A belépés ingyenes, adományokat az S4 fenntartására örömmel elfogadunk

 

2024.04.24. 19:15-22:00 Szépszerével - moldvai és széki táncház minden generációnak szerdánként

Szerdánként 19:15-kor kezdünk

Szépszerével.hu >>

Táncot tanít: Boros András

Részletek fb >>

 

2024.04.24. 19:15-20:30 Női tánckör szerdán

Minden nő számára, aki szeretné kipróbálni a hastánc alapjait. A tánc öröme által testi-lelki újjászületés, ősi női mozdulatokkal, jótékony hatású testgyakorlatokkal.
Ajánlott életkortól és testalkattól függetlenül minden nőnek

Részletek fb >>

 

2024.04.25. 10:00-12:00 Szenior táncház

Táncot tanít: Boros András

 Részletek: +36 20 956 6734 borosmester @ gmail.com

 

2024.04.25 18:00 Bibliaiskola Ádám Miklós atyával 3/1

Részletek fb >>

 

2024.04.26. 18:00 Poór István filmjének vetítése

Belépés: ajánlott adomány: 1800 Ft. Helyfoglalás érkezési sorrendben

Részletek fb >>

 

2024.04.28. 17:00 Trió Amici - kamarakoncert indiai élménybeszámolóval

facebook esemény és részletek >>

 

2024.04.30. 10:00-12:00 Kézműves kör

Kézműves kör Széplaki Marika vezetésével minden páros kedden

Írás a Mai Belváros 2018.október 18-i számában

 

2024.04.30. 19:00 Keddek a lelkeknek - közösségi filmvetítés és beszélgetés

Ferenc pápa: A levél - üzenet a földünkért

 Jegyek az előadásra itt válthatók >>

PálFeri.hu >>

 

2024.áprilisi program - Dunatáj 30 vetítés hétfőnként

 

Kiállítások

A Kolta Galéria korábbi kiállításai >>

A kiállítás nyitva máj. 10-ig,
hétköznap 14 és 18 óra között és az esti programok alatt látogatható

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók