Két írás következik a szatmárnémeti Háló találkozóról. Az első Margitfalvy György, a második Somodi Nándor munkája.

Somodi Nándor beszámolója

„A napról, évről nem tud semmit az örök, középpontját keresd Te mindenek fölött." – hangzott a találkozó mottója, mely Angelus Silesius tollából származik.
Remélem, megbocsátja nekem a Háló közössége, hogy személyesebb hangvételű beszámolót írok a szatmári találkozóról. Majdnem napra pontosan 5 évvel ezelőtt kerültem kapcsolatba a Hálóval, s az első találkozó, ahova eljutottam, az Szatmár volt. Ezért szoktam úgy fogalmazni, ha itt van a találkozó, akkor hazamegyek. A mostani hazatérésem nagyon sok kegyelmet adott, olyat is, amire előzetesen nem is számíthattam.
Sok szempontból érdekes volt ez a szombati nap. Neki is látok elmondani mi mindent ünnepeltünk meg október 22-én. Ha már egyházi közösség kezdjük annál, amit Margitfalvy Gyuri osztott meg velünk, nevezetesen: ma ünnepeljük először Boldog II. János Pál pápa ünnepét az egyházi naptárban. Továbbá meg kell mindenképpen említeni, hogy 1956-ban az egyetemisták ennek a napnak az estéjén indították el a láncreakciót, amellyel kezdetét vette a forradalom és szabadságharc Anyaországban. Ami viszont nem került szóba, de megemlítendő, hogy megünnepeltük azt is, hogy találkoztunk egymással. Ez nincs dátumhoz kötve ugyan, de minden Háló találkozó egy ünnep számomra. Kiveséztem kikre, emlékeztünk meg gondolattal és szóval ezen őszi napon. Most jöjjön a találkozó tartalmáról szóló pár soros írásom.
Körülbelül 10 órakor nyitotta meg a főszervező, Kujbus Márti a találkozót, majd arra kérte a jelenlévőket csendesedjen el mindenki, és hangolódjon rá a mai napra, mindezt egy diavetítéses-zenés képmeditációval. Rég találkoztam ilyen nyitánnyal, de engem kellőképpen ráhangolt a találkozóra. Mikor mindenki átadta magát a napnak, következett egy kis Háló bemutató. Ki voltak állítva egy asztalon hálós tárgyak. A helyi bogozók osztották meg gondolataikat, hogy a tárgyak mit képviselnek életükben, ezen belül is a Hálóban. Így hallottunk a marosfői táborban készült tárgyak eredetéről, a hálós bögrék előzményeiről, valamint a Kárpátalján előállított bio-finomságokról is említést tettek a kedves szatmáriak.
Azért a vezetőség is tiszteletét tette nálunk, ezúttal Orosz Rita képviselte őket, valamint nem maradhatott ki a partiumi régió vezetőjének, Konrád Katinak sem a bemutatása. Miután szó esett a Hálóról, felkonferálta Márti a mai nap előadóját, Jakab Norbert atyát (a szatmári Szent Anna plébánia plébánosát), aki értékes gondolatait osztotta meg velünk Ég és föld metszéspontjában – Középpont az életemben címmel. Átgondolva az előadása lényegét, valóban olyan sok minden dolgot elő térbe helyezünk, csak, hogy a pillanatnyi boldogságot megtaláljuk. Nem szabad általánosítanom tisztában vagyok vele, viszont nagyon sok tárgynak tulajdonítunk központi szerepet, ezek nélkül nem tudnánk létezni sem?!
Kiscsoportban ezúttal vegyesen megfordultunk fiatalok, és picit régebb óta fiatalok is. A beszélgetés elején mindenki meg kellett nevezzen egy tárgyat, amit úgy érez, kedvel, és a középpontjába tud helyezni, s meg kellett indokoljuk miért is pont az a tárgy az. Születtek érdekes válaszok, hogy kinek miért az a kedves tárgy képezi a középpontját. Mekker Attila barátunknak nem volt könnyű dolga a csoporttal, mert akadtak olyanok is, akik kevésbé megnyílóak, ezért is mondom azt Nektek, hogy nagyon ügyesen vezette, mert amikor érezte, hogy döcög a gépezet, mindig becsempészett valamit. Miután beszélgettünk, mehettünk ebédelni, ahol várt ránk egy újabb meglepetés. Nevezetesen Gyöngyössy Lajos barátunk, hozott magával egy felbecsülhetetlen ajándékot. „A nemzet kenyere" címmel illette és ezt kapott a találkozó minden résztvevője, lelki és testi táplálékként egyaránt. Különösen finommá tette az ebédet az, hogy emlékeztünk közben Krisztus Urunkról, a magyarság hőseiről és a szabadságharcosak hőstetteiről is.
Miután mindenki megtudta, milyen jó keresztény magyarnak lenni, testi töltekezés után következett egy nem mindennapi tanúságtétel. Bíró Ernő beszélt Gazdasági helyzet keresztény szemmel témakörben. Ernő Kolozsvárról érkezett, vállalkozó és remélhetőleg mire eljut hozzátok a hírlevél, már 7 gyermek édesapja. Fantasztikus dolog. Önmagában figyelemre méltó, hogy a mai világban akad olyan, aki ilyen sok utódot vállal, akinek kellemes teher, ha ennyien vannak otthon. Kolozsvári hálós barátunk számszerűsítette, az ő hétköznapinak nem nevezhető életük is milyen kihívásokkal került szembe, valamint hol is tart ez a felforgatott világ számokban, s a hit-remény-szeretet hármasságnak valójában mekkora is a valódi ereje. Miután meghallgattuk barátunkat, következtek a műhelymunkák. Választhattunk a regisztráláskor, hogy hova szeretnénk menni: Nevelés (Somogyi Marikával), Bevezetés a szemlélődő imába (egy atyával), Meditatív tánc (Kujbus Mártival) vagy Szeibel Krisztivel a Kreatív műhely. Utóbbit választottam, megpróbáltunk valamiféle szép dolgot összehozni, úgy, hogy legyen benne háló (fonal), és leljük meg benne a középpontot is. A középpontját ezen a nem teljesen kész tárgynak az élő szervezet alkotta, jelen esetben egy növény ágával, vagy épp rózsával díszítettünk fel. Volt azonban egy kissrác, aki a középpontba a megfeszített Krisztus keresztjét helyezte. (Sajnos azt nem volt alkalmam lefényképezni, de nagyon szép munka volt.) A műhelymunkák végén mindenki tett egy kis beszámolót, hogyan is telt a közös foglalkozás. A miénkről én beszéltem, nagyszerű érzés volt, hogy megbíztak bennem. Köszönöm. A találkozó zárógondolatait követte az Ároni áldás, majd szentmise a Zárda templomban. Ha már ifjúsági mise, és itthon vagyok, elvállaltam az egyetem könyörgéseket. (Tudni kell, hogy nem szeretek mikrofon elé állni, de a közösség szelleméért mindent megadok.)
A beszámolóm végén egy felvidéki hálóst idéznék: „Köszönöm, hogy szolgálhattam."