Bizton állíthatom, hogy 2012. januárjának első hétvégéje 19 pedagógusnak (némely esetben pedagógus-palántának – de mindenképp fiatalokkal foglalkozó embernek) adott valami újat.

Bővebben >>

Ebben a megállapításomban azért vagyok rendíthetetlen, mert ha tudás- vagy élménybeli újdonsággal nem is, de addig számunkra idegen emberekkel kötött ismeretséggel mindenképp gazdagodtunk. Már ha csupán magamból indulok ki, akkor is megállja helyét ez a megfigyelés. Azért vagyok ennyire óvatos a szavakkal, mert többek között azt is nagyon megtanultam ez alatt a pár nap alatt, hogy csak a saját magam nevében szólhatok biztosan, azt nem tudhatom, hogy a másik 18 ember hogyan vélekedik. De titkon merem remélni, hogy mindenki tanult legalább egy olyan új dolgot, amit hasznára fordíthat munkája során. Mi is történt 2012. január 6-7-8-án? Saját tapasztalatok fényében nyilatkozom tehát.

Élménnyel a tanulásért programsorozat alapfokú képzésén vehettünk részt a Háló, a Kalandok és Álmok Szakmai Műhely, valamint a Bethlen Gábor Alap támogatásával (és Olasz Tímea ötletgazdának köszönhetően). Magyarországról érkezett trénerünk, Bányai Sanyi, a csoport pillanatnyi hangulatát szem előtt tartva bőséges ismeret- és játéközönnel látott el bennünket. Kellő névtanulásos ismerkedés után pszichológiai tanulmányainkat eleveníthettük fel a Maslow-piramissal. Megmentettük a királykisasszony kakaós bögréjét, voltunk élő fényképezőgépek, versenyt futott a mókuska és az egérke (többszöri komoly baleset ellenére is), majd a hátunknak szintén háttal ülő társunk elmondásaira hagyatkozva megrajzoltuk egy kisfiú meséskönyvének egy-egy lapját. Aki nehezen oldódik fel, a nap végére az is összehozta – valószínűsítem. Rendkívüli önfegyelemmel kellett rendelkeznie annak, aki az újonnan alakult csoport (?) esetlenségein nem mosolyodott el, netán nem bosszankodott. Emlékeim szerint már első nap – a kreativitásnak köszönhetően – egy addig íratlan szabályt tettünk általános érvényűvé és folyton elhangzóvá: „Semmilyen segédeszköz nem használható!" S már ekkor tudtuk, hogy nem járunk jól, ha a facilitátornak kérdéseket teszünk fel. (Remélem ez a tudtuk nem túl merész kijelentés.)

Másnap a kihívás háromszöge, valamint a létrák kerültek a középpontba. A nap nagy részét véletlenszerűen alakult négyfős csoportokban töltöttük. Közös vonásokat keresve rajzoltunk, építettünk kocka-, kártya-, pohárvárat, gyártottunk bútorokat.

Vasárnapra maradt a tölcsérmodell, a Kolb-féle ciklus és a zónaelmélet megismerése. Kulipintyó király születésnapja rádöbbentett bennünket arra, hogy rendkívül hatékonyan tudunk együttműködni, s ekkor vált szállóigévé, hogy „hét másodperc az rengeteg idő".

Mindenfajta túlzás nélkül állíthatom, hogy én sokat tanultam ezen a hétvégén, akár önmagammal, akár a szituációk, emberek kezelésével kapcsolatban. Még nem biztos, hogy tudom, de láttam, hogyan kell higgadtnak maradni, mikor senki nem figyel a vezetőre. Nem feltételezek, hanem a kézfelemelések alapján jelentem ki, hogy a márciusi képzésen mindannyian részt akarunk venni. Vagyis ez a hétvége meghozta 19 gyümölcsét.

D.I.