Találkozás, kapcsolat, közösség

Közösségben élték meg hitüket

Darvas Rezső és Salló Gyopár képei (FB) >>

A kereszténység nem beszéd, hanem közösségben való együttélés - hangzott el az Erdélyi Háló Egyesület között megtartott háromnapos találkozóján. És valóban, a jóval több, mint száz, Erdélyből és határon túlról érkezett résztvevő megmutatta, a kereszténységet és hitet közösségben a legjobb megélni.

A közösségszervezést és az azzal kapcsolatos koncepciókat járta körül az október 9. és 11. között a csíkzsögödi plébánián megtartott Erdélyi Háló-találkozó. A háromnapos együttlét a - Aki hallgatja szavaimat, és tettekre is váltja, az okos emberhez hasonlít, aki sziklára építette házát (Mt 7,24.) - mottó alapján szerveződött, tulajdonképpen az ebben megfogalmazottak képezték a kiindulópontot a beszélgetések és foglalkozások során.
Bevezetőként igazán megadták az alaphangot a péntek esti programok: a Bálint István lelkész által megtartott nyitó szentmise, illetve az ezt követő, Fejér Tünde pedadógus, lelkigondozó által vezetett Mese és lélek című interaktív foglalkozás révén a jelenlevők kissé átszellemülve, a találkozó lényegét és célját átérezve és magáénak tudva, a mindennapok forgatagát egyszersmind maguk mögött hagyva kapcsolódhattak be a rendezvénybe. A Mosoly Tibor és csapata által tartott zenés együttlét, illetve a napot záró személyes találkozások és beszélgetések csak fokozták ezt a hangulatot.

 

Másnap, azaz szombaton, először az Erdélyi Háló Egyesület mutatkozott be azoknak, akik először vettek részt, ennek programjain. De nem akárhogyan tette meg azt, hiszen a régi "bogozók" rögtönzött, ám annál hitelesebb beszámolói mentén kaphattak valós képet az egyesület életéről, és működéséről. Ezt követően Budapestről Puchard Zoltán, a Háló (Kárpát-medencei Katolikus Közösségek Hálózata, melynek az Erdélyi Háló Egyesület is tagja) alapítója tartott előadást, a katolikus egyház, a közösségek új kihívásairól beszélve, illetve az általa is alapított egyesület életútjáról, megújulásáról. Az ezt követő kiscsoportos beszélgetéseken, illetve a délutáni műhelymunkákon is visszatértek az előadáson elhangzott gondolatok.

A szombat délután egy része a sportnak is fenn volt tartva, hiszen labdarugó-mérkőzésnek lehettek szemtanúi a jelenlevők, amelyen az Erdélyi Háló Egyesület válogatottja mérte össze erejét a zsögödi focistákkal. A barátságos találkozót kötetlen beszélgetés követte.

A kereszténység nem beszéd, hanem közösségben való együttélés - fejtette ki prédikációja során Portik Hegyi Kelemen gyergyószéki főesperes. A szombat esti szentmisének tulajdonképpen ez volt az alapüzenete, az egyházi méltóság pedig többször kihangsúlyozta, milyen nagy szerepe van ennek megvalósításában a Hálónak.


A szombat délután program-kavalkádjában a kulturális programok is helyet kaptak. A csíkszeredai Árvácska Együttes, a Cándra népi zenekar, illetve a zsögödi Harom Néptáncegyüttes fellépései minőségi bizonyítványai voltak annak, hogy a hit megélésének egyik alapköve a kulturális hagyományaink magas szintű ápolása. A vasárnap délelőtt immár az értékelés és tükörbe nézés jegyében telt, melynek során a jelenlevők a Háló működését jellemezték.

A háromnapos együttlétet Sebestyén Ottó, az Erdélyi Háló Egyesület vezetője így értékelte: A Háló az egyház személyes és közösségi arcának a megvalósulásán dolgozik. Ennek érdekében és fényében szervezi találkozóit, a Kárpát-medence sok helységében. Ezen találkozóinknak szerves része, mint ahogy ezen a hétvégén is átélhettük, az igényes spiritualitásnak és a kultúra missziós erejének a megtapasztalása. Programjainkon egy olyan emberképet mutatunk be, ahol az egész ember az ő hiteles igényeivel együtt jól érzi magát.


Rédai Botond

 

 

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!


Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

1%

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

S4 facebook oldala

terkep kicsi

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2024.04.19. 18:30 Dalkör pengetős és más hangszerekkel

Részletek fb >> 

 

2024.04.20. 17:00 Találkozó fiatalokkal

A felső korhatár 35 év. A részvétel feltétele az előzetes regisztráció.

regisztráció >>

Részletek fb >>

 

2024.04.22. 8:30 és 04.24. 18:00 Gerinctorna a Nemeshegyi teremben

Gerinctorna hétfőn és szerdán
Polifoamot és törölközőt hozni kell
Bővebb információ:
Szabó Krisztina +36 30 950 6453
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2024.04.22. 17:30 Népmeseelemezés

Szeibert András és Varga András meseelemző sorozata
János vitéz
Az érdeklődők ZOOM-on keresztül is csatlakozhatnak
Bővebb információ: +36 20 264 3297, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
A belépés ingyenes, adományokat az S4 fenntartására köszönettel elfogadunk

 

2024.04.23. 18:00 Lehet-e? fórum

Áldás, békesség, hitelesség

Szervező: Egyház és Társadalom, az EPMSZ és a MPR közéleti, online folyóirata

Vendégeink:

Hajdú Zoltán Levente lelkész Szólád, a Magyarországi Református Egyház Missziói Szolgálatának főigazgatója
Kuti József elnök lelkész Kecskemét

Moderátor: Kamarás István OJD
A belépés ingyenes, adományokat az S4 fenntartására örömmel elfogadunk

 

2024.04.24. 19:15-22:00 Szépszerével - moldvai és széki táncház minden generációnak szerdánként

Szerdánként 19:15-kor kezdünk

Szépszerével.hu >>

Táncot tanít: Boros András

Részletek fb >>

 

2024.04.24. 19:15-20:30 Női tánckör szerdán

Minden nő számára, aki szeretné kipróbálni a hastánc alapjait. A tánc öröme által testi-lelki újjászületés, ősi női mozdulatokkal, jótékony hatású testgyakorlatokkal.
Ajánlott életkortól és testalkattól függetlenül minden nőnek

Részletek fb >>

 

2024.04.25. 10:00-12:00 Szenior táncház

Táncot tanít: Boros András

 Részletek: +36 20 956 6734 borosmester @ gmail.com

 

2024.04.25 18:00 Bibliaiskola Ádám Miklós atyával 3/1

Részletek fb >>

 

2024.04.26. 18:00 Poór István filmjének vetítése

Belépés: ajánlott adomány: 1800 Ft. Helyfoglalás érkezési sorrendben

Részletek fb >>

 

2024.04.28. 17:00 Trió Amici - kamarakoncert indiai élménybeszámolóval

facebook esemény és részletek >>

 

2024.04.30. 10:00-12:00 Kézműves kör

Kézműves kör Széplaki Marika vezetésével minden páros kedden

Írás a Mai Belváros 2018.október 18-i számában

 

2024.04.30. 19:00 Keddek a lelkeknek - közösségi filmvetítés és beszélgetés

Ferenc pápa: A levél - üzenet a földünkért

 Jegyek az előadásra itt válthatók >>

PálFeri.hu >>

 

2024.áprilisi program - Dunatáj 30 vetítés hétfőnként

 

Kiállítások

A Kolta Galéria korábbi kiállításai >>

A kiállítás nyitva máj. 10-ig,
hétköznap 14 és 18 óra között és az esti programok alatt látogatható

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók