Találkozás, kapcsolat, közösség


"A magam részéről kimondhatatlanul örülök annak, hogy egy ilyen értékes mozgalom és közösség tagja lehetek, mint a Háló."

A Kárpát-medencei Háló a jubileumi 25. évéhez érkezett. Itt a Délvidéken 1996-ban indult a sikertörténet, Zentán. Azóta egyre több Hálós esemény kerül megrendezésre határainkon belül. Tehát kedves kis városunkban július 5-én 18. alkalommal találkozhattunk és válhattunk eggyé testvérként. Mintegy kilencvenen jöttünk össze Zentáról és a vidékről, a szélrózsa minden irányából.



Képek a találkozóról >>

Marcsók Vilma képriportja (FB) >>



A szervező és kivitelező csapat, amelynek oroszlánrészét a Caritasban összekovácsolódott hívő emberek teszik ki, olajozottan és teljes nyugalommal végezte el a feladatokat, és a visszajelzések alapján elmondhatjuk, hogy sikeresen is.

Vendégünk és fő előadónk, Boros Gyevi Ottília meghívásban való közvetítésével, msgr. Gyulay Endre nyugalmazott Szeged-csanádi megyéspüspök volt. Nagy öröm és nagy megtiszteltetésként éltük meg, hogy elfogadta meghívásunkat. Ráhangolódásképp szentségimádást vezetett, és csak utána adta elő a tanítását. A nap mottójául "Isten a reményteleneknek is Atyja" című jelmondatot választotta.

A püspök atya mesteri előadó, az előadását igényesen kidolgozta, versekkel és zenével színesítette, amit kivetítőn élvezhettünk. Beszélt és lelkesített minket. Egyebek mellett arról, hogy úgy mint a gyermek a szüleire, úgy támaszkodhatunk mi az Istenre. Isten folyamatosan gondol rank. Ő nem a büntetés Istene, hanem Krisztust küldte értünk! Nyugodt lélekkel építhetek rá, ha feladom a büszkeségemet, mert a felé vezető utat csak Ő ismeri tökéletesen. A mi gondolataink sokszor helytelenek, mégha szilárdan meg is vagyunk győződve az ellenkezőjéről. Hisz Isten tökéletes, nekünk pedig tökéletesednünk kell. Reméljük tiszta szívvel, hogy hazajutunk az Úrhoz. Ehhez nagyon fontos feltétel, hogy helyes Istenképünk legyen. Előadónk szavai belénk ivódtak, és megkaptuk a töltetet a hétköznapokra, rövid távon pedig a csoportmunkára. Fontosnak tartjuk, hogy testközelbe hozzunk minden kisközösséget és megosszuk egymás között a kincseinket.

Az idén a Házas Hétvége közösség bemutatására gondoltunk. Erről az igen aktív közösségről Pásztor Rozika és Béla, hétgyermekes családanya és apa beszélt a hallgatóságnak. A bemutatkozásukból szó szerint idézek egy részt: "...a közösség tudatosan segíti az egyén fejlődését és a Rozikával való kapcsolatom a végtelenre válik egyre nyitottabbá azáltal, hogy a legszorosabb egység felé halad." Beszéltek még a Házas Hétvégéről mint lelkiségről, programjairól, történetéről, és céljairól. A cél pedig az, hogy ne úgy éljenek, mint két párhuzamos vonal, egymástól függetlenül, hanem együtt és szentségi házasságban. Elmondták, hogy mindenki megtalálhatja a helyét köreikben: papok, nővérek, fiatalok, jegyesek, fiatal, középkorú és idősödő házaspárok is. Előadásuk és mindkettőjük sugárzó lénye erősítette mindnyájunk meggyőződéstét, hogy a teljes vallásosság és hitgyakorlás több mint a vasárnapi misék látogatása.A szentmisére gyónással készülhettünk fel.

A találkozó méltó lezárása volt a szentmise, amelynek a főcelebránsa a püspök atya volt. Vele együtt miséztek Mellár József törökbecsei, Kormányos Zoltán törökfalusi, és Vreckó Ferenc zentai plébános, akit 25 éves papsága kapcsán is köszönthettünk.

Ha a találkozó minden résztvevője csak egy téglát tudott beépíteni lelkének templomába, amellyel gazdagabb lett, akkor nem dolgoztunk hiába. A körülmények mindenesetre adottak voltak, támogatóink a BGA és a StarCopy jóvoltából, és ha az Úr is úgy akarja, a jövőben is adottak leszek.

A magam részéről kimondhatatlanul örülök annak, hogy egy ilyen értékes mozgalom és közösség tagja lehetek, mint a Háló.

Jablonszki Sándor

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!


Tarsoly 2023.november

Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

1%

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

S4 facebook

terkep kicsi

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2024.03.28. 18:00 Táplálékok és a stressz hatása, a rákos megbetegedések okai!

A táplálkozás hatása az emésztőrendszerre. Az egészséget befolyásoló főbb tényezők. Az vagy, amit megeszel. Táplálkozási szokások régen és mostanság. Édes élet, édes ízek, cukorfogyasztás. Piac diktál - tömegtermelés. Stresszhelyzetek, negatív gondolataink hatása. Stressz és a magnéziumhiány. Kapcsolat a természettel. Gyógy- és fűszernövények jótékony hatásai.

Varga Bernadett előadása

Belépődíj 1000 Ft

 

2024.04.02. 17:30-19:30 Ösi örökségünk

Előadás-sorozat a magyarság múltjáról, különleges értékeiről
Sorozatszerkesztő: Szeibert András
Az özönvizek balladája

Előadó: Tisza András
Az érdeklődők a Zoom-on keresztül virtuálisan is csatlakozhatnak

Nincs szükség távolról történő bejelentkezéshez a jelszóra, csak erre a linkre

 

2024.04.03. 19:15-22:00 Szépszerével - moldvai és széki táncház minden generációnak szerdánként

Szerdánként 19:15-kor kezdünk

Táncot tanít: Boros András

 

2024.04.09. 19:00-21:30 147.Háló Jazz Klub


facebook esemény és részletek >>

Belépődíj 3000 Ft, nyugdíjas: 2500Ft, diák: 1500 Ft

Sorozatszerkesztő: Deseő Csaba

Eddigi klubestjeink >>

 

Kiállítások

A Kolta Galéria korábbi kiállításai >>

A kiállítás nyitva ápr. 4-ig,
hétköznap 14 és 18 óra között és az esti programok alatt látogatható

A Magyar Krónika írása a kiállításról >>

 A Hét Nap írása a kiállításról >>

Mohos Zsófia fb oldala >>

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók