Első ízben szerveztek ökumenikus Háló találkozót a szervezet 22 éves fennállása óta a Kárpát-medencében, amelynek Torontálvásárhely (Debelyacsa) adott otthont április 10-én.

– Azt kívánom, hogy mindenki legalább egy emberrel ismerkedjen meg, cseréljen telefonszámot, e-mail címet vele, és a találkozó után is tartsák a kapcsolatot. Én is így kezdtem, s nagyon sok kedves ismerőst, barátot tudhatok magam mellett – buzdította a résztvevőket Kotormán Mária.
A budapesti Puchard Zoltán, a Háló életre hívója felhívta a figyelmet arra, hogy Isten országában mindenki valaki, mindenki főszereplő, s ezt egy-egy találkozó alkalmával meg is élheti.
Konkoly Elemér a svábhegyi református gyülekezet gondnoka, akik testvérgyülekezeti kapcsolatban vannak a torontálvásárhelyiekkel elmondta, céljuk, hogy talentumaikat megosztva élő közösséggé váljanak, és missziós küldetésüket betölthessék a világban. Ezért imádkoznak egymásért és törekszenek a személyes kapcsolatok ápolására, amelynek egyik lehetősége éppen ez a dél-bánáti Háló találkozó volt
A találkozó előadói, Dr. Kolumbán Vilmos József, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Egyetem professzora és Barta Szabolcs lazarista szerzetes, budapesti rendházfőnök, az összetartozásról beszéltek. A professzor úr történelmi időutazásra hívta hallgatóit, amelyben a nemzet és hit kialakulásáról, különös hangsúllyal az erdélyi helyzetről mesélt.
– Állandó dilemma, hogy az ember magyar kereszténynek vagy keresztény magyarnak vallja-e magát, holott mindkettő fontosságát ki kell hangsúlyozni, mert mindkettő értelme azonos: az a fontos, hogy Krisztusban hiszünk – magyarul – mondta az előadó.
– Összetartozunk nemzetben és Krisztus követésében, de megtérés, megbánás és bűnbocsánat nélkül bezárkózunk – hangsúlyozta Barta Szabolcs, aki szerint a történelem tanítását, Isten üzenetét, a jelenre kell alkalmazni.
A két előadás szolgált a kiscsoportos beszélgetések elmélkedési alapjául is, amelyben ki-ki habitusa, vérmérséklete szerint fejtette ki véleményét az elhangzottakról. Az egyik kiscsoportban meséltek egy fiatal papról, aki olyan közösségben kezdte meg a szolgálatát, amelyben hagyományosan kétnyelvű volt a szentmise. A hívek egy része pedig „jó keresztényhez” illőn, csak az anyanyelvén hallgatta a szentmisét. Így, amikor a lelkész a másik nyelvre váltott, ők felkeltek, és tüntetőleg távoztak a templomból. A fiatal pap ezen elcsodálkozott, és látva, hogy ez az általános gyakorlat a közösségben, a tettek mezejére lépett. A következő szentmise elején energikusan becsukta a templomajtót s jelezte, szentmise végéig így is kívánja látni. A következő lépésben felkérte a híveket, hogy nemzeti hovatartozás alapján foglaljanak helyet a padokban. Egyik oldalon a magyar, másik oldalon a szláv ajkúak üljenek, és a szentmise alatt meg ne próbálják a másik nemzet énekeit énekelni, dörrent rájuk… Bolond ez a mi papunk, még ő szabja meg, hol üljünk, s mikor énekeljünk, zúgolódtak a hívek. És többé nem hagyták el a szentmisét, amikor a pap átváltott a másik nemzet nyelvére, sőt egy emberként zengtek mindkét nyelven… Azóta is összetart a falu népe, templomban és annak falain kívül. Igaz, a valamikori fiatal pap, már az Örök Hazából figyeli őket, s a lelke elégedett: a valamikori hívek és utódaik vallják – összetartozunk!

Személyes kiegészítés:
Ismét megtapasztaltuk, hogy összetartoztunk. Meleg szívű házigazdák – Gyenge Károly tiszteletes úr és felesége, Tilda –, mosolygós arcú, a találkozó sikeréért izguló szervező – Kotormán Marika –, komoly, minden szálat a kezében tartó dél-bánáti főbogozó – Basa Gergő –, és egy iszonyúan hideg kultúrotthon várta a mintegy 120 résztvevőt. Az előadók, Kolumbán Vilmos József és Barta Szabolcs előadásaikban központi szerepe volt nemzetben és hitben való összetartozásnak, amelyről később a kiscsoportokban beszélgettünk. A kultúrműsor alatt a nap sugarai melengettek bennünket, s Meleghy Anikóval megálmodtuk plébániánk Szent Mónika körét. Halmai Ágit és Palkovics Marikát azon melegében be is szerveztük, itthon tovább szerveződünk-hálózódunk…

Kovács Szöszill