| Hagyományaink |
|
Kedves Látogató,
Üdvözöljük a Partiumi Háló Egyesület Hagyományok című projektjének honlapján! A portál lehetőséget teremt arra, hogy több információhoz jussanak a programok résztvevői, illetve az érdeklődő, hagyományokat kedvelő közönség. Az Irányító Hatóság (IH) a Közös Irányító Bizottság döntése alapján, együttműködésben a magyar és román Nemzeti Hatóságokkal, 2009-ben elindított egy pályázati felhívást a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretén belül. A Programot az Európai Regionális Fejlesztési Alap (a továbbiakban: ERFA) finanszírozza, amelyet a Programban résztvevő két tagállam (Magyarország és Románia) állami társfinanszírozással egészít ki. A Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 célja: közelebb hozni egymáshoz a határmenti térségben élő embereket, közösségeket és gazdasági szereplőket az együttműködésbe bevont térség közös fejlesztésének elősegítése érdekében, a határmenti térség alapvető erősségeire építve. A Partiumi Háló Egyesület , a Fiatalon a fiatalokért „Lelkierő" Egyesület, a Szent László Gimnázium partnerségével 2009 novemberében hozzálátott a Határmenti hagyományok megismerése és megőrzése (rövidítve: Hagyományaink) címmel megnyert projekt megvalósításához. A projekt megvalósulásának programjai és helyszínei: A régióban élő közösségek népszokásai nemcsak színesek, érdekesek, hanem régiségeit tekintve mozgalmas történelmünkről is rengeteget mesélnek. A Partiumi Háló Egyesület ezeknek a szokásoknak, hagyományoknak a felelevenítésére szervezi meg közösen a partnerekkel: a Lelkierővel és a Szent László Líceummal az egy éves projektet, a határ mindkét oldalán. A projekt lebonyolítására, azért van szükség, hogy jobban megismerjük szomszédos régióink különböző ünnepeit, családi szokásait, melyek néphagyományainkhoz köthetők.
|
-
február 01.
...A Háló Központ bezárt.
A Háló Iroda új címe:
1054 Budapest, Honvéd u. 22/B VI.em.
Bővebben >>_____________Tarsoly: a Háló nyomta- tásban is megjelenő lapjában a decemberben bezárt Háló Közösségi Központról olvashatnak.
_________________Háló Közösségi
Központ (2003-2011)
...és a kávézóról
December 13-án volt a búcsúkoncertünk
Jazz - VUKÁN GYÖRGY
A Hálóban 2007. januárjában volt az első fellépés (Kaláka). Az utolsó koncert volt a százhatvankettedik. Ezt megelőzően minden zenei műfajban rendeztünk egy-egy búcsúkoncertet (Dalok: Kosbor Trió - Pilinszky, népzene: Pál István "Szalonna", extra: Mezitlábas zenészek, kamarazene: Schöck Atala)
A Kolta Galéria az elmúlt években hetvenhat kiállítást rendezett. Rendszeresen szerveztünk irodalmi kávéházat, közéleti klubot, gyerektáncházat. Helyet adtunk a Sándor Kör, a Zsinati Klub, a Keresztény Ökumenikus Baráti Társaság, a csángó keresztszülők értékes programjainak, könyvbemutatóknak és jótékonysági rendezvényeknek. Kisebb és nagyobb közösségek, keresztények és nyitott szívűek jártak ide beszélgetni. Sokszor tértek be hozzánk határon túliak is. Budapest szívében sok-sok ember között megvalósult a Háló mozgalom legfontosabb célja: a Találkozás.
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy "művelődési házunk" ezen a helyen nem működhet tovább, anyagi okok miatt. Ezért, (terveink szerint egy átmeneti időre - amíg nem lesznek meg újra a feltételeink) le kell mondanunk önkéntes kulturális tevékenységünkről. Amiről mindemellett sem mondunk le, az a közösségépítés, a közösségfeljesztés az egész Kárpát-medencében - így Budapesten is -, és azok a nagyon értékes emberi kapcsolatok, amelyek itt a Háló Közösségi Központban jöttek létre. Programjaink továbbra is minden érdeklődő számára nyitottak és ezekről továbbra is igyekszünk időben, rendszeresen tájékoztatást adni. A Háló Közösségi központ eddigi programjai több évre visszamenőleg
itt megtekinthetők.
HKK fényképtár >>
HKK filmtár >>
Központ


