Pocsai

November 10. 19:00 - Jazz a HÁLÓban

POCSAI KRISZTINA és a CSEKE TRIÓ

Pocsai Krisztina - ének
Cseke Gábor – zongora
Barcza Horváth József – bőgő
Mohay András – dob







Pocsai Krisztina a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolát klasszikus zongora szakon végezte el. 1998-ban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Jazz Tanszékén jazzének szakon diplomázott. Azt követően az ország különböző városainak művészeti, illetve zeneművészeti iskoláiban tanított jazzéneket, zongorát és szolfézst.

Műsorvezetőként öt évig volt házigazdája a Magyar Rádió márványtermi jazz koncertsorozatának.

Rendszeresen fellép jazzénekesként, de több hazai könnyűzenei lemezen is szerepelt vokalistaként. A pop (Not for Sale) és a funky (Freeport) stílusokban tett kirándulásainak eredménye az a három album, melyen szerzőként és főként szövegíróként működött közre. 2004-ben megjelent But Beautiful c. balladalemezén a magyar jazz nagyformátumú alakjai, Szakcsi Lakatos Béla és Tomsits Rudolf voltak a legfontosabb közreműködők.

Nemrég a Debreceni Jazz Napokon aratott nagy sikert Cseke Gábor, Barcza Horváth József és Mohay András társaságában. A Háló Klubban is ezzel az együttessel lép színpadra nov. 10.-én. A kvartettel készült első szerzői-előadói jazzlemeze hamarosan napvilágot lát.

Kóstoló:

Video - http://www.youtube.com/watch?v=7D_ICKlHpR4




Cseke Gábor zongorista már eddig két alkalommal fellépett a HÁLÓ Klubban:

 
Még nincs azonosítód?
Joomla oldal, készítette: Tel-e-universum Kft.